A fa sohasem hal meg
Guminár Tamás kópiákat készít: a legendás Stradivari- és Guarneri-hegedűk másolatait. Hangszereit ma már világszerte keresik, nemrég vett részt az olasz hegedűkészítés bölcsőjében, Cremonában rendezett kiállításon, vitrinben kiállított hegedűjét pedig még három hónapig csodálhatjuk meg a MüPában. A vitrin mögött, két tablón Molnár Gábor fotóművész képei mutatják be, hogyan lesz a fából hangszer. Mi is erről a folyamatról kérdeztük.
- Az Őfelsége pincére voltam című film nézői mind elmosolyodtak, amikor egy hóbortos öregember a fákat kopogtatta, melyikből lesz jó hangszer. Létezett ilyesmi valaha?
- Itt a műhelyben rendszeresen kopogtatjuk a fahasábokat. Egyébként az sem mindegy, hol fogja az ember, különben nem szól. A fakereskedők is biztosan megteszik ugyanezt a szálfákkal. A hegedűkészítő felelőssége, hogy kitől és honnan veszi a fát, én ezt döntő jelentőségűnek tartom.
A hegedű alsó lemezét és az oldalát bosnyák habos jávorból készítik, a rezgőlapot pedig olasz lucfenyőből. Azzal hízelegnek maguknak, hogy onnan veszik, ahonnan Stradivari: Trentinóból. A bosnyák fát egyébként kizárólag német ügynököktől lehet beszerezni, mert a bosnyák erdőket felvásárolták a németek és az amerikaiak. Jó anyagot lehet szerezni még a Kárpátokból, Erdélyből is, de olyan ez, mint a bor: Bordeaux-ból is csak egy van. Guminár Tamásnak van egy fája Kínából, amelynek az az érdekessége, hogy nem vetemedik. Bármilyen furcsán hangzik is, ez mégsem jó: ha nincs benne semmilyen feszültség, nem lesz jó a hangszer sem.
Arra a kérdésre, hogy miként lehet egy vésővel befolyásolni a hangzást, a mester úgy felel: a jó hangszerkészítő szinte alkimista, aki minőségi változást idéz elő. Egy hegedű több, mint egy jól összerakott tárgy. Valahol útközben, számukra is tettenérhetetlenül az anyagból szellem lesz, majd megszólal. Az első megszólalás dátumát mindig feljegyzi Guminár Tamás.
Azt is mondják, hogy az új hegedűt be kell játszani. A hangszerkészítő azzal magyarázza az ilyenkor bekövetkező változást, hogy a fa sohasem hal meg, sokáig maradnak benne szerves alkotóelemek. A szerkezete is rugalmas: a fában nemcsak térben terjed a hang, hanem a rostokon is külön-külön, ezért is nagyon fontos, hogy ezek párhuzamosak legyenek a lapsíkokkal. Olyan a fa, mintha egymillió húr lenne benne.
A MüPában, a kiállítás megnyitóján Földesi Lajos hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hegedűtanára mutatta be növendékeivel a hangszereket. Gyakran ő az, aki először "húzhatja meg" az új hegedűket. Szerinte is képesek a hangszerek a változásra, és ezt a saját meggyőződésén kívül két példával is igazolja. Varga Tibor hegedűművész szokása volt az első órán, hogy kipróbálta a növendék hangszerét, és utána megmondta, hogy az tisztán játszott-e rajta vagy sem. De még nagyobb zenészek is mondtak hasonlókat. Grumiaux például azt állította a Stradivarijáról, hogy ennek a hangzásán már alig kellett "változtatnia", mert az elődei olyan jól játszottak rajta.
Földesi Lajos régóta követi a hazai hangszerkészítés fejlődését, és minden növendékét arra biztatja, hogy vegyenek új hangszereket, mert egymillió forint felett már nagyon jó hegedűket kapnak itthoni mesterektől. A régi olasz viszont elérhetetlen álom, habár annak kétségtelenül nagy a presztízse. Kevesen tudják azonban, hogy egyre több nagy hegedűművész készítteti el a saját olasz hangszerének kópiáját, és inkább azon is játszik - így nem kell a karjához bilincselni a hangszert, amikor szállítja.
- Lehet, hogy istenkáromlás de szerintem már elértük a cremonai szintet. Ezt nem illik reklámozni, de a Stradivarik egy komoly része már nem szól jól. Az évszázadok alatt elöregedtek, jól-rosszul összefoltozva nem bírják már igazán azt az igénybevételt, amelynek ma ki vannak téve. Egyik nap Kína, másik nap Kanada - nem erre készültek. Az új hangszerek ezzel szemben jóval ellenállóbbak - teszi hozzá Guminár Tamás, megjegyezve, hogy erre nézvést mérhető eredmények is vannak. Ha a hegedű felhangjai egy bizonyos tartományban szólnak a legerősebben - ez 1800 Hz környékén van - azt olaszosan belcantónak nevezik. Ez az a hangzás, amit a cremonaiak elértek, és épp itt nagyon érzékeny a fülünk. Ezért van az is, hogy egy szólóhegedű pianóban hangosabb egy egész szólamnál, mert a szólamban kioltják egymást a felhangok. Egy jó hegedű tudja ezt.
Arra a kérdésre azonban, hogy miért ragaszkodnak mégis a klasszikus formákhoz, miért nem újítanak, a hangszerkészítő így felel:
- Szerintem a formák fellazulása megszünteti a művészetet. Ha én csinálnék egy hegedűt új arányokkal, az nem hegedű volna, hanem egy szobor. Nekünk nem az a dolgunk, hogy a formát tökéletesítsük, az készen van. A mai zeneszerzőknek sem feladatuk, hogy feltalálják a vonósnégyest, azt megtette Mozart és Haydn. A hegedű egy tökéletes akusztikai konstrukció, egyben túlélőművész. Lerí róla a barokk forma, de ma is képes túlszárnyalni egy egész zenekart; ezt legfeljebb egy zongora tudja utána csinálni, a maga hatalmas testével.
