Jézus, aki Pál volt
A kötet, amelyről beszélek Lena Einhorn svéd orvos, filmrendező és író munkája: Mi történt a damaszkuszi úton? címmel jelent meg néhány hete magyarul is. Olyan ember műve tehát, akibe nem verték bele a teológiát a papnöveldében, s ezért nincsenek is különösebb gondolkodásbeli gátlásai. Korabeli történeti munkák alapján kontrolálja az Újszövetség állításait. "Az evangéliumok olvasása más forrásokból meríthető információk fényében, izgalmas tevékenység, bár meglehet, hogy tévútra vezeti az olvasót", - írja önkritikusan egy helyen.
A kortárs forrásokban azonban alig talált valamit, amit Jézusra vagy körére vonatkoztathatna. Miért? Hiszen úgy gondoljuk, hogy Jézusnak óriási hatással kellett lennie kortársaira. Josephus Flaviusnál, aki megírta a zsidók történetét, név szerint megjelenik ugyan egy bekezdésben Jézus, de arról a részről szerzőnk hamar kimutatja, hogy későbbi betoldás, tehát nem hiteles rész.
Einhorn aztán másként kezdi faggatni a szövegeket. Nevek helyett egymásnak megfeleltethető történeti elemeket keres, hisz a nevek talán eltorzulhattak, vagy tudatosan megváltoztathatták őket. Így tűnik fel neki Flaviusnál az "Egyiptominak" nevezett lázadó, aki az olajfák hegyén táborozott, s egy másik, Teudás nevű "álpróféta", aki a Jordánnál térített, ahogy azt Keresztelő Szent János is tette.
Ugyanilyen párhuzamokat keres a szerző Jézus és Pál élete között is. Jó néhányat talál. És úgy véli, a két élet jól megfeleltethető egymásnak, részben a hasonló életkor, a római polgárjog (pontosabban Jézusnál a Talmud által mondott római katonától való származás), vagy az egyformán ismeretlen ifjúkor, s még jó néhány dolog miatt. A két élet szinte kiegészíti egymást: Pál akkor lép fel, amikor Jézus befejezi működését. S még pontosabb az illeszkedés, ha Jézus életét 15-20 évvel későbbre tesszük, ha azt feltételezzük, hogy nem valamikor 30 után feszítették keresztre, hanem 52 után. No lám, még ez is! - sóhajt a meghökkent olvasó.
Einhorn bizonyítása keskeny mezsgyén, sok "ha"-n keresztül jut el e meredek következtetésig. Ez mindenképp feltűnik, még akkor is, ha teológiai felkészültségünk nincs meg hozzá, hogy vitába szálljunk vele. Fenn kell hát tartanunk magunknak a kétely jogát. Egyébként is: nehezen képzelhető el, hogy ekkora titok leleplezetlen maradjon az évezredek folyamán.
Lena Einhorn tulajdonképpen mozaikjátékot játszik. Megpróbálja kirakni ugyanazt a képet a történeti forrásokból, mint amelyről az evangéliumok beszélnek. Ez néhány részlet erejéig sikerül. És közben kockáról kockára, érthetően, sokat tudón, olykor még izgalmasan is mesél. Renan talán jobban írt, de Einhorn is megadja nekünk az örömöt, hogy magunk jöjjünk rá a következtetésekre. Könyve szellemi kalandnak, ismeretterjesztésnek is jó, de végső következtetését képtelenség komolyan venni.
