A nap kritikája (Rózsa): Külső kerületek
A környezet inspirálóan alkalmas. Bródy Sándor utcai bérház, az udvart beteríti a most is zöld borostyán, volt udvari lakás a nem egészen körfolyosó végén. A kisgaléria helyiségei világosak, az ablakok arra a néhány fára néznek, amelyekről ilyenkor még nem látható, hogy már megfojtotta, vagy csak fogja megfojtani a szép kúszónövény: várostájak bemutatására termett helyszín. Akkor is, ha a képek kevésbé vállalják ezt az inkább pozitív mint negatív hangulatot, s ha meggondoljuk, magát a belterületet sem. Hiszen a repülőtér, a földfelszíni hatalmas gáztartály, az autópálya-csomópont és a vasúti felüljáró nem feltétlenül a városközpontban fellelhető téma. S tovább: Jakatics-Szabó Veronika Fiastyúk utcát festett, amely nem a legreprezentatívabb része a magát Újlipótváros-Angyalföldként meghatározó kerületnek, Kondor Attila vízpartrészletei meg erősen emlékeztetnek a ferencvárosi Duna-partnak arra a szakaszára, amely bent van ugyan a Szabadság híd alatt, de oly kietlen, mint a Szabadkikötő medencéi.
A tárgy, a motívum ezúttal nem elhanyagolható. Egyfelől azért nem, mert csupa figuratív, mi több, ábrázoló, időnként nagyon is ábrázoló műből állt öszsze a városi panorámákat demonstráló alkalmi együttes, másrészt, mert a festésmód, a hangulat, a tolmácsolás felettébb összhangban van a témával. Olyankor is, amikor az ellenkezője mutatkozik. Nagy Gabriella például fölényesen, szinte a fotórealisták-naturalisták készültségével festette meg azt a bizonyos gáztartályt, de címadó motívumának fagylaltrózsaszín virítása, kivált a baljós fekete fellegek, meg a narancsvörösbe borult ég alatt kétséget ébreszt aziránt, hogy valami biztatóan optimistát, technikai diadalmast akart volna közölni.
Cseke Szilárd ezt a hipernaturalista, még annál is kápráztatóbb festésmódot látszik felcserélni egy lazább, mesterkélten bizonytalanabb modorral, ám eddigi erdő-képeinek ütőképességét a repülőtéri fényözön pasztózusabb tombolása egyelőre nem éri el. A laza piktúrában Nemere Réka igazán meggyőző, álimpresszionizmusa kiérlelt és leleplező. Hogy mi baja lehet a megépített világgal, s talán az elődök piktúrájával a az itt összegyűlteknek, arról a Sztráda 3. című Nemere-kép önmagában is felvilágosít. Üde tájrészlet, zöld vegetációval és bárányfelhős kék éggel, az úttest szürkéje sárgákból, esetleg kékekből mosódik össze, ahogyan azt az impresszionizmus elvárja. A kételyt nem is azzal kelti, hogy közúti felüljárót, rajta ostornyeles lámpákat ábrázol, gondoljunk Monet pályaudvar- és gőzmozdony-impresszióira. Gondoljunk, és ébredjünk rá, hogy Nemerének a túljátszott festésmódja nyugtalanító, hogy a vásznon minden túllaza, bizonytalanul oldott és tisztázatlanul esetleges.
Nemere minden ecsetvonása azt sugallja, hogy nem hisz a saját tája, másik képén a saját fenyőfája szépségének, s talán még azt is, tünékenyen, hogy mindezt végtelenül sajnálja. S meglehet valahogy így van ezzel Jakatics-Szabó is, akinél nehezebben tetten érhető, legalábbis magyarázható a feloldódás hiánya. Szürreális titokzatosság, metafizikus eseménytelenség lebeg alig kimondhatóan a képei körül, amelyek pedig oly jólesően banális témákat, grundszélen unatkozó gyerekeket és galambokkal szegélyezett épületpárkányokat ábrázolnak. Az ábrázolás részletező és érzékletesen imitatív. De ha a színek és képkivágások furcsaságára kézzelfoghatóbb magyarázatot is akarunk, nézzük meg, mivé lett a hajdani konstruktivisták büszke és a hajdani szocreálfestők diadalmas daruerdeje az egyébként is beszédes címet viselő Itt épül a... képen.
Németh Marcell ezúttal kerámiába formázott üres villamosbelsőit, Kondor Attila zaftosan kietlen rakpartképeit vonultatja fel a negyven és huszonöt év közötti művészeket összegyűjtő kiállításon, amelynek nem csupán egyetlen plasztikusként feltűnő szereplője Zsemlye Ildikó. Szobrai, ezúttal is messziről gyönyörűséges vasútmodelleket és mindenkit infantilizáló arasznyi bronzautókat vonultatnak fel. Amelyek közelről mázolt-elnagyolt undokságukkal és abszurd vizes, meg mohás környezetükkel olyan hatást érnek el, mint egy-egy kedves, simogatni való kis állat, amely a simogatót aztán megkarmolja vagy megharapja.
