Csongor-Tamino és Coppélia
Kezdhetném azzal, hogy amennyire Zsótér Sándor mozgásmentesítette a Csongor és Tündét öt évvel ezelőtt a Kamrában, Ladányi Andrea most Nyíregyházán éppen annyira megmozgatta. Ez azonban nem lenne egészen igaz. A tunde@csongor.hu című produkció ugyanis meglehetősen távol jut a műtől, amelyet többnyire magas rendű költészetnek, színpadon szinte megszólaltathatatlan mesés-filozofikus szövegnek szokás tekinteni. Ladányi Andrea változata viszont tiszta színház. És nemcsak azért, mert színházi eszközökkel beszél. A mozgáson, a táncon túl vetített képekkel, fényekkel, derengésekkel, színekkel, sötétekkel.
A darab szereplőit nem idézi színre a rendező-koreográfus, annál inkább a mesevilágot, bár egészen mást, mint Vörösmarty 1830-ban. Nincs Mirigy és Ledér, nincs Balga és Ilma, nincsenek ördögfiak, se vándorok. Sőt, ha nem hangzanának el sorok az eredetiből, azt mondhatnánk, Csongor és Tünde sincs. A deli ifjú (Pásztor Pál) egy kép eredetijét keresi, mint Tamino a Varázsfuvolából, lány meg kettő is van, egy igazi (Vámosi Judit), aki végig ott kering a bávatag fiatalember körül, meg egy bábu (Jenei Judit), olyasmi, mint Coppélia Hoffmann novellájából, illetve Delibes balettjéből. Ez a mechanikus nő azonban minden hasonlóság ellenére nem a XIX. századból érkezett, hanem korunk virtuális világából, a filmes és televíziós animációk, rajzfilmek látványos élettelenségéből. A mai Csongor-Tamino nem is töri össze, hanem bambán követi, miközben a sóvárgó Tündét észre sem veszi.
A hős kódorgását három ezüstkabátos férfiú manipulálja, talán az ördögfiak meg a vándorok leszármazottai ők, akik fénykarddal is kisegítik a hőst. Magasban függő karikából, nyilván a Holdból pedig egy sötét és egy fehér ruhás hölgy (Szalma Noémi és Kuthy Patricia) figyeli a hol küzdelmes ténfergést, hol kavargó küzdelmet. És elmondják az Éj monológját.
Ladányi Andrea kiapadhatatlan ötletességgel teszi át három dimenzióba, varázsolja mozgássá, tánccá mindazt, amit rendesen csak képernyőn, két dimenzióban láthatunk, csoportos rohanással, ugrással, megtorpanással, fordulással többet fejez ki, mint a jelmezek (stylist: Lakatos Márk) néha egyértelműbb utalásaival. Az elrajzolt bukósisak, a római katonai fejfedő, az angyalszárnyakra emlékeztető tollazat kicsit elvicceli a történetet. Egyáltalán a produkciót főképp néhány túl nyilvánvalóan értelmező megoldás rontja le kissé. Vörösmarty poétikus sorai többnyire csipkeszerű ellenpontként jól illenek a művi létezést plasztikusan megjelenítő látványvilághoz, az egyéb szövegek, mai közhelyek, bemondások, rapelés (hárman jegyzik, bizonyára minden mondatot más eszelt ki) viszont túlmagyarázzák azt, amit amúgy is látunk.
Ladányi Andrea 2007-ben Szegeden Szeretsz engem? címmel Bal Józseffel készített egy változatot ebből a történetből gyerekek számára. A Bárka Színházban a La Dance Company produkciójaként szeress.com címmel ígér újabb variációt ugyancsak gyermekeknek. A nyíregyházi verzió inkább színházi ínyenceknek szól.
