A felspulnizott múlt
- Két óriási bronzfej fogadja a látogatókat: a múzeumalapító Irene és Peter Ludwig portréja. A totalitárius rendszereket idéző alkotásokat Hitler háziszobrásza, Arno Breker jegyzi. Nem kínos ezeket kiállítani?
- Az volna kínos, ha nem állítanánk ki. 1991-ben helyezte őket letétbe a múzeumnál a két alapító, mi pedig azóta úgy teszünk, mintha nem volnának itt.
- Talán ők is szerettek volna megszabadulni tőlük.
- Valóban nagy botrányt kavart annak idején Németországban a hír, a Ludwig házaspár Arno Brekertől rendelt portrékat. Ettől függetlenül ideje volna végre árnyaltabban viszonyulnunk a múltunkhoz. Bánni, és nem elbánni történelmi vonatkozású tárgyainkkal. Ez a kérdés sok fiatal alkotót is foglalkoztat. Kisspál Szabolcs Utópia Akkumulátora például az emberi beavatkozással lebomló ideológia és rendszer szimbóluma. Az odalépő látogatót érzékelő szerkezet segítségével egy spulnizógép sorról sorra fejti le a vörös zászlót.
- A rendszer lebomlott. A 60-as, 70-es években nemkívánatosnak titulált művészek munkái felértékelődtek. A múzeum egyik fontos célkitűzése, hogy ezekből egy-egy kulcsművet megszerezzen. Van erre még esély?
- Az utolsó utáni pillanatban vagyunk. Mivel ezeket a darabokat jó pár éve felfedezték maguknak a nyugati gyűjtők, nehéz elcsípni belőlük. De az idén már megvettük az első magyarországi happeningeket szervező Altorjay Gábor '66-os kollázsait, a neoavantgárdot képviselő Ficzek Ferenc '73-as fotóit, a hatvanas években politikai okok miatt bebörtönzött performer, Hajas Tibor fotósorozatát.
- A művészi szólás- és gondolatszabadság terén mintha most sem lenne minden rendben. Erről tanúskodik egyik legutóbbi vásárlásuk, Sugár János Dirty Money, azaz Piszkos pénz című 2008-as stencilje.
- A "Mosd tisztára a pénzedet a művészetemmel" feliratot először a Műcsarnok kiállításán fújta fel tavaly nyáron a művész, majd még aznap este a kortársakat bemutató VAM Design falára és a KoGart előtti aszfaltra is. Míg Kovács Gáborék csöndben lemosták a járdát, a Király utcai tulaj jelentős kártérítésre perelte rongálásért. Mi meg lecsaptunk a később készült öt papíralapú verzió egyikére, és a hozzá csatolt bírósági vallomás jegyzőkönyvére. A vételár talán fedezi a pereskedést.
- A Ludwig alapítvány bőkezűségének köszönhetik, hogy futja erre?
- Ők a külföldi művek megvételét támogatják. A magyarokra a saját költségvetésünkből spórolunk, a minisztériumi pénzek mellé még a Nemzeti Kulturális Alaphoz pályázunk.
- A kiállítás katalógusában pontosan feltüntették, mennyit költöttek az elmúlt két évben. Ráadásul már az idei összegek is láthatók: a saját költségvetésük a tavalyi majd 25 millió forinthoz képest az idén 16 millióra csökkent.
- Tudom, szokatlan ez a nyíltság, de ezzel szeretnénk precedenst teremteni. Ami a szűkösebb keretet illeti, szerencsére a többi forrásunkból tudjuk pótolni a hiányt. Azzal is sokat spórolhatunk, ha résen vagyunk. Tavaly vettük meg Sean Snyder videóját. Az amerikai művész a kijevi filmarchívum 1965-ös szovjet propagandafilmjeiből készített összeállításában mutatja be, mekkorát néztek a falubeliek, amikor egy parasztház falára felaggatták a drezdai képtár festményeinek reprodukcióit. Pár hónap elteltével úgy felértékelődtek Snyder munkái, hogy most esélyünk sem volna ringbe szállni értük.
- Az egyetemes és hazai kortárs művészetet Magyarországon egyedül a Ludwig gyűjti párhuzamosan. A régió meghatározó gyűjtőhelyévé vált. Presztízskérdés ide bekerülni?
- Bekerülni egy múzeum kollekciójába mindig is a biztos megmaradás garanciája és komoly rang marad. Nem beszélve arról, hogy itt előkelő társaság tagjává válik az ember, amelyhez Roy Lichtenstein vagy Andy Warhol tartozik.
- Az állandó kiállításon bemutatott és a hazai gyűjteményt fémjelző húzónevek most kimaradnak. Nem veszélyezteti ez a tárlat sikerét?
- Húzónevek így is akadnak bőven. Toxic, Lady Pink, Julian Schnabel és a többiek nevét ideje volna itthon is megtanulni.
