A fenti hírt pár napja jelentette meg a svéd média, s habár a válság kellős közepén vagyunk, Svédországban magától értetődő, hogy a kormány máris igent mondott a gondnokság kérésére. Különösképp, mert a műemlékek anyagi igényeinek vonatkozásában a kormánynak tulajdonképpen csak közvetítő szerepe, szervezői feladata van. Így van ez minden műemlék esetében, és ez alól a tizennégy világörökségi helyszín sem kivétel. Sőt!

Mivel a világörökség UNESCO-szabályai, kötelezettségei és elvárásai teljes egészében azonosak a svéd műemlékekre vonatkozó törvényekkel, így még vitatkozni sincs min. A műemlékek védelme, állagmegóvása a tulajdonos kötelessége. Ezért az állam önmaga senkinek nem fizet egyetlen koronát sem, azonban megszervezi, lehetővé teszi, hogy a tulajdonos hiánytalanul megtehesse ezt. A műemlékeknek nincs is országos nyilvántartásuk, mindenütt a helyi önkormányzat végzi ezt a feladatot a helyi adóhivatallal karöltve.

Minden műemlék birtokosa Svédországban ingatlanadó-mentességet élvez, legyen a tulajdonában egy palota, vagy csak egy négy-ötszáz éves kis lakóházacska. A régi épületek állagának folyamatos megőrzése természetesen sokba kerül, ezért a tulajdonos ezeket a költségeket a befizetett jövedelemadójából (cég esetén a nyereségadóból) az adóhivataltól teljes egészében visszakapja. A fel nem használt évi pénzek nem vesznek el, a megtakarított öszszeget az adóhivatal egy külön számlán gyűjti. A nagyobb műemlékeket, mint például a királyi palotát is természetesen sokkal többe kerül fenntartani, ez kizárólag az adókedvezményekből nem oldható meg. Svédországban nincs központi műemlékvédelmi felügyelőség, így "központi pénz" sincs. A szükséges pénzt közérdekű alapítványok számláin gyűjtik. Minden nagyobb műemléknek van egy alapítványa, és aki ezeknek pénzt adományoz, az a befizetett összeget levonhatja az adóalapjából. Mivel minden helyileg vezérelt, ezért óvó-, védő-, támogató egyletek alakulnak ki egy-egy műemlék körül, és ezt a munkát a tagok nagyon nagy szeretettel és odaadással végzik. Anyagi forrásokat jelentenek továbbá azok a nyereségadó-mentes vállalkozások is, amelyek a műemléktulajdonos, vagy a műemléki társaság birtokában vannak, és az épülettel kapcsolatosak: például a múzeumi bevételek, vagy az épületekben működő kávéházak, éttermek.

A műemlékek védelmére kapott pénzt elsíbolni, vagy azzal manipulálni nagyon is meggondolandó, mivel ez súlyos adócsalásnak minősül, amiért akár tíz évet is lehet kapni.

A régi épületek birtoklása óriási státuszszimbólum Svédországban. Nem a gazdag kivagyiság okán, hanem azért, mert itt mindenki fejet hajt az előtt, ha valaki hajlandó az ország történelmi értékeit saját erejével, munkájával óvni, fenntartani. Mert bizony rengeteg adminisztratív teendő van még egy csepp kis öreg ház esetében is. A műemlékek fenntartásával és világörökséggel járó "macerák" viszont eltörpülnek az óriási PR-érték mellett, ami ugyebár jó szervezőmunka és komoly reklámok esetén busásan "koronásítható". A világörökségi színhelyek reklámozását szinte teljes egészében az állam végzi.

Amikor tehát a királyi palotagondnokság pénzt kér a kormánytól, az azt jelenti, hogy a kulturális minisztérium nyithat egy számlát, és megkezdheti a szálak összefésülését, azaz a pénzek begyűjtését.

A stockholmi királyi palota