Lemerítik az AKKU-t?

Felszólították az AKKU kulturális műhelyt, a hó végéig adja vissza a Kazinczy utcai épületet. A kerületi önkormányzat pályázatot ír ki rá. De az azt üzemeltető magáncég állítja: szóbeli megállapodásuk és egy szerződéstervezetük volt arról, hogy 15 plusz 5 évre ők működtethetik a helyet. Az alpolgármester szerint azért kell menniük, mert öt hónapig nem írták alá a bérleti szerződést.

AKKU: Alternatív Kulturális Közösségek Uniója. Ősz óta működik ez a hely az Elektrotechnikai Múzeum szomszédságában, bár jó pár hónapjába került a díszlet- és látványtervező Horgas Péternek és csapatának, míg a madártetemekkel és háromujjnyi piszokréteggel borított épületet kivakarta, helyrehozta, akadálymenetesítette és megnyitotta.

Az Elműtől vásárolta meg az épületet az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM), és a vagyontanácstól kapta meg a VII. kerület. Akkor még szó sem volt pályázatról. A minisztérium támogatta a kulturális és esélyegyenlőségi telephely kialakítását 30 millió forinttal. Ehhez persze a kerület felkérése, hozzájárulása kellett, amely biztatta is az AKKU Design Kft.-t a beruházásra.

Horgasék az OKM-től kapott támogatást megfejelték további 10 millióval. Azóta koncertek, színházi előadások, filmklub, kiállítások és szabadegyetem várja a betérőket.

De az épület úgy nyílt meg, hogy jó pár engedély hiányzott, amely még most sincs meg. Ezek beszerzése már úton van, ami pedig hiányzik, azt az
AKKU jogosultságának híján a kerületi önkormányzatnak kellene megkérnie. A bérleti szerződést - képviselő-testületi döntésre alapozva - előkészítette ugyan Erzsébetváros, de Horgas azért nem írta alá, mert számszaki és jogi hibákat talált benne. Hunvald György polgármestertől olyan ígéretet is kapott, hogy az önkormányzat támogatja majd a működést. Se a szerződés nem módosult, se a támogatásról nem döntöttek.

Nemrég a VII. kerületi önkormányzat visszavonta határozatát, és újat hozott: pályázatot ír ki erre a Kazinczy utcai épületre, és eredeti állapotban kéri vissza. Horgas örömmel pályázna, de kéri, ne kelljen bezárniuk március 31-én, hadd dolgozzanak, amíg meglesz a pályázat eredménye.

A pályázatot áprilisban írja ki az önkormányzat az OKM-mel egyeztetve - mondta érdeklődésünkre Erzsébetváros alpolgármestere, Gergely József. Ezt annál is inkább meg kell tenniük, mivel - nagyjából két hete - nyertek a Kultúra utcája nevezetű uniós pályázaton, a pénzt azonban csak akkor használhatják, ha a városnegyedben lévő, hasznosításra szánt helyiségeket meghirdetik. A pályázaton természetesen az AKKU is indulhat, és ha jó anyagot ad be, meg is nyerheti. De a társaságnak legkésőbb a hónap végéig kell kiköltöznie a Kazinczy utca 21.-ből. Gergely megjegyezte: az "eredeti állapotok visszaállítására" vonatkozó szöveg minden bérletiszerződés-felbontásban benne van, afféle sablon, nyilván nem azt jelenti, hogy mindent vissza kell tenni, ami a beköltözés előtt a helyiségekben volt (szemét, galambhullák stb.). Gergely kérdésünkre közölte: annak, hogy az AKKU-nak mennie kell, az az oka, hogy Horgas öt hónapig nem írta alá a bérleti szerződést; közelmúltbeli, személyes találkozásukkor még csak szóba se hozta, hogy mik az aggályai. Az önkormányzat és a cég között elszámolási kötelezettség nincs, így nem tudja kommentálni a felvetésünket, hogy mi lesz a felújításba feccölt 10 millió forinttal. A Hunvald által - Horgas állítása szerint - megígért önkormányzati működési támogatásról pedig azt mondta: ilyen pénzt a kerület nem tud adni, tehát nem is ad.

Menni kéne. Menni kéne?
Menni kéne. Menni kéne?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.