És mi az a Gyumri?
Egy tehetséges cseh rendező, Jana Sevciková négy évig járta kamerával a várost, bemutatva a még látható romokat és a túlélőket.
Örmény anyák és apák százai, ezrei gondolkodtak akkor hasonlóan azokhoz a zsidó fiatalokhoz, akik a lágerek fölszabadítása utáni években új életet akartak világra hozni. Új életet, amellyel legyőzhetik Hitlert, hogy ne sikerülhessen neki kipusztítania a zsidókat. Az örmény szülők (már nem is mind fiatalon) inkább reinkarnációra vágytak. Sevciková filmjében mai kamaszfiatalok mesélnek arról, hogyan léptek elpusztult testvérük helyébe, gyakran átvéve a nevét is. Misztikus és szomorú felelősségérzet árad szavaikból: megfelelni a szülői igénynek, azonosulni a halott emlékében megtestesülő eszményképpel. Egy fiú bátyja sírjánál mondja: "Lélekben egyek vagyunk, ezért most a saját síromat látom".
A héten Budapesten zajló, európai dokumentum- és antropológiai filmeket bemutató Dialektus Fesztivál e versenyfilmje példázza, mi az igazi élmény ebben a vetítéssorozatban: a fölfedezés. A rácsodálkozás arra, amit eddig alig, vagy egyáltalán nem tudtunk. Például arról, mi lett azokkal a hippikkel, akik a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben hátat fordítottak szüleik kényelmes és szabályozott európai civilizációjának, és távoli, vad vidékeken, egyebek között India elhagyatott helyein vertek tanyát. Aztán, sokakkal ellentétben, nem tértek meg tékozló gyerekként később, hanem megöregedve is kitartanak kunyhóikban. Állatok tartásával, festegetve vagy sámánként keresik meg azt a keveset, amire szükségük van. És szívják furcsa dohányaikat, elmerengnek magukon. A svájci Ulrich Grossenbacher és Damaris Lüthi Hippi Masala című filmje hiába hosszú, nem lehet megunni.
Ugyanez persze több más alkotásról már nem mondható el. A leghosszabbnak az általam látott tizenöt mű közül az olasz Mario Canale az iméntivel csaknem azonos hosszúságú "portréklipje" tűnt Marco Ferreriről. Ferreriről, az európai filmművészet egyik legeredetibb alkotójáról (A nagy zabálás rendezőjéről) "művészet" lapos portrét készíteni. Hozzá képest a világ legegyszerűbb, mégis nagy hatású filmje a szerb A fecske című: barázdált arcú bácsika mesél mező közepén egy megsérült fecskével kialakult barátságáról - és kozmikus magányáról. De fölfedezés a Jurij Morozovról, a hetvenes-nyolcvanas évek kiemelkedő orosz underground rockzenészéről készült film is (Rockmonológ), akit "föllazító" muzsikájáért üldözött a szovjet KGB. Különösen érdekesek a korabeli amatőr koncertfölvételek.
A Dialektus Fesztiválon 47 versenyfilmet vetítenek, köztük 15 magyar alkotást. A szombat esti eredményhirdetés után a győztes filmeket vasárnap újra bemutatják a Vörösmartyban.
