Szeresd és hallgasd!

A kortárs tánc igenis szerethető! - biztat a Trafó. Teszi mindezt azért, mert a táncos közönség egyre kisebb, sokan távolodnak el ettől a műfajtól. Nem ígérik, hogy innentől fogva kitörlik programjukból a kísérletező, műfaji határokat átugró produkciókat. Sokkal inkább azt, hogy ezek mellett olyan előadásokra invitálnak, amelyek jobban "emészthetőek", és a szépség dominál bennük. Nem mellékesen mindegyiket világhírű koreográfus készítette. A most induló sorozatnak azt a címet adták: 200% tánc.

Pénteken és szombaton a Franciaországban élő izraeli táncművész, Emanuel Gat társulata érkezik Schubert- és Stravinsky-zenére komponált koreográfiákkal: a Téli utazással, valamint a Tavaszi áldozattal.

Az ötgyermekes családapa, Gat egyébként sokáig egészen más pályáról álmodozott. Karmesternek készült, és a tánccal - tevőlegesen - meglehetősen későn, huszonhárom évesen találkozott először. Még ekkor sem gondolta, hogy a napi betevőjét majd ebből keresi meg.

Első önálló koreográfiájához, a Four Dances (Négy tánc) címűhöz Bach-művet választott 1994-ben. Az azt követő tíz évben különböző projektekbe fogott - koreográfusként és szólistaként. Akadt olyan produkció is, amelyhez a zenét is maga komponálta.

Saját társulatát 2004-ben alapította, mikor a Gázai övezetből Franciaországba költözött. Az uzesi táncfesztiválon (Franciaországban) 2004-ben mutatta be az Emanuel Gat Dance a Trafóban látható két darabot. Azóta ez vagy 150-szer ment világszerte. Gat rengeteg díj birtokosa lett az évek során, és azt is lehet róla tudni, hogy következő bemutatója - áprilisban - a párizsi Operaház balett-társulatával lesz. Produkciójának címe: Hark! (Hallgasd!)

A tél, Emanuel Gat szerint
A tél, Emanuel Gat szerint
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.