A kétlelkű Faust

Ahogy Goethe főművének, Faust a címe annak az - ifjúsági és felnőtt - előadásnak is, amelyet március 12-én mutatnak be a Budapest Bábszínházban. De nemcsak a német költő-író ihlette. Az a színjáték, amelyet Balázs Zoltán jegyez, és Zsótér Sándor dramaturgi segédletével született meg, az enciklopedikus igényű drámai költemény mindkét része mellett más Faust-művek nyomát is magán viseli.

E társulathoz szerződött rendező tizenkilenc bábszínésszel hozta létre, akiknek a közössége a társulat minden rétegét képviseli, a friss diplomásokat éppúgy, mint nagy-tapasztalatú időseket, huszonkétévestől a hetvenöt esztendősig. A címszerepet ketten elevenítik meg, ami sugallja, hogy Faust lelkét két ember lakja. De nem egy Mephisto, nem egy Margit kíséri Faust sorsát. És szinte nincs olyan művész, akinek ne volna négy-öt szerepe.

Balázs Zoltán egyéni stílusa ezúttal többféle bábszínházi technika révén bontakozik ki. Állandó munkatársa, Gombár Judit tervezte mind a napjainkra utaló díszletet, mind pedig a különleges szépségű bábokat.

Tatai Zsolt, Ács Norbert, Erdős István és Bercsényi Péter
Tatai Zsolt, Ács Norbert, Erdős István és Bercsényi Péter
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.