A két tárlat koncepciójában nincs lényeges különbség. Mindkettő a XX. század legnagyobb alkotója és a régi mesterek közötti viszonyt feszegeti. A látogató képet kap arról, a nagy elődök közül kik hatottak leginkább Picasso munkásságára, hogyan ihlette meg és nézett fel Vélazquezre, Delacroix-ra, Goyára, Ingres-ra, illetve szívta magába Manet, Toulouse-Lautrec, Gaugain, Cézanne, Braque, Matisse és mások szellemiségét, motívumait. A londoni megjelenés számban is sokkal szerényebb, hatvan kép díszíti az alagsori Sainsbury Wing falait, ám ezek egytől egyig Picasso kézjegyét viselik. Párizzsal ellentétben, ahol az érintett képek (összesen 210) egymás mellett sorakoztak, a látogatónak ismereteire, lelki szemeire, a szerény nyomtatott kalauzra vagy a kibérelhető, szofisztikált audio guide-ra van szüksége, ha pontosan akarja tudni, az egyes alkotásokkal melyik bálványát hívja ki erőpróbára, kivel folytat hol alázatos, hol provokatív, képzelt párbeszédet.

A művész a vászon előtt, 1938

A belátható méretű kiállítás kurátorai természetesen tisztában vannak azzal, hogy Picassót már gyermekkorától kezdve lenyűgözte a művészettörténet, így nem olyan egyszerű pontosítani, melyik festménye kinek a befolyását tükrözi. Az 1921-es keltezésű Nagy fürdőző nő például legalább annyira emlékeztet, mint ahogy erre az informatív masina is utal, Renoir késői telt aktjaira, mint a mindkettőjüket megérintett, klasszikus hagyományokra. A tárlat alapvetően tematikus, de az egyes kategóriákon - önarcképek, aktok, ülő és merengő meztelen nők, csendéletek, jellemek és típusok - belül kronológiai sorrendet követ. A nagy elődökkel folytatott dialógus időnként félreérthetetlen, egyes művek, köztük Manet Ebéd a fűben című képe például variációk sorozatát váltotta ki Picassóból. Különösen érdekes a három, Margarita infánsnő-kép (Las meninas, Az udvarhölgyek) vagy A szabin nők elrablása (Poussin) késztette változatok. Velázquez remekét Picasso először tizennégy éves korában látta a madridi Pradóban, és hetvenöt évvel később fejezte be sorozatát. Csemege a már említett Ebéd a fűben nyomán készült, egy kartonpapír mindkét oldalára rajzolt, kivágott és összehajtott, ülő, könyökére támaszkodó férfifigura, jelezve, hogy a mester időnként képes volt tiszteletlenül parodizálni nagy becsben tartott képeket is.

A kiállítás Picasso munkásságának minden lényeges periódusát felvillantja európai és észak-amerikai köz- és magángyűjteményekből származó művekkel. A kulturális attrakció szorosan nyomon követi a mesternek a szebbik nemhez fűződő gazdag viszonyát is. Kedvesei közül Londonba érkezett első nagy szerelme, Fernande Olivier fekete kendőben, felesége, az elegáns, szépséges Olga két 1923-as portrén, a bájos Marie-Thérése Walter, mint egy Ingres után szabadon megörökített háremhölgy, illetve utolsó asszonya, az orientális vonásokkal bíró Jacqueline Roque ideális modell Delacroix algiers-i nőinek utánérzéseihez. A kiállításon 16 és 57 éves kora között több önarcképet is tartalmaz. Míg először XVIII. századi úriemberként, parókában, külsejét erősen megváltoztatva, Goya és Rembrandt nyomdokain haladva kapta magát ecsetvégre, az 1938-as keltezésű Művész a vászna előtt című portré a modern festő megtestesülése, palettával és pamacscsal a kezében.

A kiállítás alig titkolt, számos utalással aláhúzott célja, hogy a látogatót felterelje a National Gallery pazar termeibe, ahol akár Picasso prizmáján keresztül tekintheti meg újra és újra a gazdag alapgyűjteményt. Az időszakos tárlat június 7-ig naponta 10 és 18 óra között, péntek este 9, szombaton 8 óráig tekinthető meg. A felnőtt belépő ára 12 font. A felfokozott érdeklődésre való tekintettel érdemes előre foglalni jegyet a www.nationalgallery.org.uk honlapon keresztül.