Egy Lord Budapesten
Lord ez alkalommal nem szokásos rockprogrammal érkezik. Azokból a szerzeményeiből állított össze műsort, amelyeket a Purple mellett párhuzamosan az elmúlt negyven évben folytatott zeneszerzői tevékenysége legfontosabb termékeinek tart. A szólólemezein megjelent darabok, köztük a Sarabande és a Gemini Suite a modern populáris és a klasszikus zene - az utóbbin belül is főként a barokk, illetve a romantikus stílus - formai jegyeit magukon viselő, fúziós művek. Budapesten az Óbudai Danubia Zenekar - Héja Domonkos karmester vezetésével -, valamint a Purple dalait hűen és energikusan megszólaltató budapesti tribute zenekar, a Cry Free társaságában ad elő részleteket belőlük.
Két számot volt csapata repertoárjából is eljátszik, szintén nagyzenekari hangszereléssel. Az egyik ezek közül az 1970-es keltezésű Child In Time. Mint mondja, egyszerű dal, de a szerkezete szimfónia jellegű, lassan épül fel, adja magát a szimfonikus hangszereléshez.
A Deep Purple orgonistájaként a barokk hatásokat a blueszal és a dzsesszel elegyítő játékával iskolát teremtett, és lemezek tízmilliót adta el. Ma az egykori, szűk farmeröltönyt hordó, a színpadon gyakran a hangszerét inzultáló rocksztár disztingvált, elegáns, hatvanhat éves, ősz hajú úr. Mintegy fél évtizeddel ezelőtt azért kérte a zenekartól "nyugdíjaztatását", hogy idejét kedvenc műfajai ötvözésének szentelhesse.
- A klasszikus műfajban tanultam meg zongorázni, tizenhárom évesen. A zeneelméletet és a zenetörténetet is a klasszikusok kapcsán sajátítottam el. A rock and rollt csak később fedeztem fel, és még később lettem rockzenész. A hatvanas évek elején dzsesszt játszottam, rajongója voltam Dave Brubecknek és Miles Davisnek. 1969-ben nyílt először lehetőségem arra, hogy mindezeket a hatásokat egy műben kombináljam. Akkor mutattuk be a Concerto for Group and Orchestra című szerzeményemet, amely most is a műsoron szerepel. Azóta is ez a fúzió izgat - mondta lapunknak.
Jon Lord korábban minden este ugyanazzal az négy emberrel játszott a színpadon. Most viszont a két-három havonta, európai koncertjein minden alkalommal újabb szimfonikus zenekarral, karmesterrel és popzenészekkel dolgozik együtt.
- Az a legizgalmasabb, hogy mindenhol másként közelítenek a zenémhez. Eltérően attól, ahogy azt eredetileg elképzeltem. Mágikus pillanat, amikor az ember először találkozik a partnerekkel. Boldog vagyok, hogy ma már nagyon sok neves szimfonikus zenekar hajlandó ilyen jellegű együttműködésre. Sokáig másképp volt ugyanis. Mára azonban a komolyzenészek rákényszerültek arra, hogy rugalmasan álljanak hozzá a más műfajokkal való együttműködéshez, mert szélesebb közönséget kell vonzaniuk. Ennek köszönhetően afféle kulturális hidak épülnek, ami nekem nagyon tetszik, mert az én zenei életpályám is erről szól: hidakat építeni a műfajok között.
