Nyikonov Orosz Világa
Az Orosz Világ Alapítvány intenzíven terjeszkedik: 2007-es megalapítása óta a budapesti immár a 18. orosz központ lesz, amelyet könyvtárral, médiatárral és a legújabb technikával felszerelve az alapítvány adományoz a világ különböző nagy közművelődési intézményeinek, könyvtárainak, egyetemeinek. Terveik szerint az év közepére ötvenre gyarapodik a számuk, s hasonlóan fognak működni, mint az olyan nagy kulturális missziót betöltő világhálózatok, mint a Goethe Intézet, a Cervantes Intézet vagy épp a British Council, egy különbséggel: - Mindegyik orosz központ teljes önállóságot kap, még nevet is saját maga választ - biztosítja az orosz kultúra befogadóit az "oroszvilág-elnök".
Vjacseszlav Nyikonov történészként és politikusként is tökéletesen tisztában van azzal, hogy bármennyire is békés kulturális küldetésként hirdeti programját az "Orosz Világ", Európának legalábbis e térfelén nem kevés előítéletet kell legyőzni, s az új Oroszország képét, amelynek terjesztésére alapítványa hivatott, csak új formában, új "marketing" révén tudja elfogadtatni. - Az orosz szót mi már nemcsak egy nép neveként használjuk - mondja -, hanem afféle civilizációs fogalomként. Az orosz nemzetközi fogalom lett, igaz, a világban egyszerre jelentheti az "orosz balettet" és az "orosz maffiát" is". Bár a globalizáció minden eszközét beveti az oroszság-kép terjesztésére, Nyikonov maga amúgy a kulturális globalizációnak nagy ellenfele, főként ha az a nemzeti sajátosságok csorbításával jár. - Gyönyörű a pesti Duna-part, micsoda történelmi környezet! De az a szálloda ott a hetvenes évekből, szörnyű - kár, hogy mindannyiunkat megfertőzött az amerikai stílus, az amerikai módi - kommentálja első sétáját a Belvárosban. Nem kevesebb kritikával illeti az új moszkvai belvárost sem, ahol egymást érik a felhőkarcolók. - Joggal nevezik ezt az új jelenséget Moszkva dubaizálódásának - teszi hozzá. Ő egyébként a kelet nagy szerelmese: rengetegszer járt az utóbbi időben Kínában, Indiában - amelyek persze, Brazíliával együtt, az alapítványnak is fő célországai.
Az Orosz Világ elnökének számtalan arca van: történész, közíró, politikus, intézményszervező, orosz imázsformáló, interjúiban, hivatalos életrajzaiban ugyanakkor szívesen beszél magánemberi oldaláról is: Nyikonov annak a Vjacseszlav Molotovnak az unokája, akit a Molotov-Ribbentrop-paktum szovjet aláírójaként ismert meg a világ. - Molotov számomra nem szovjet külügyminiszter, nem a nagy hatalmú Politbüro tagja, hanem egyszerűen a nagyapám. Harmincéves voltam, amikor elhunyt, 96 évesen. Nagyon szerettem, és ő is nagy szeretettel bánt velem - emlékezik vissza Molotovra, akiről többkötetes, vaskos monográfiát írt (egyelőre az első kötete jelent meg). Nem kerüli meg sem történészként, sem leszármazottként az 1939-es német-szovjet megnemtámadási szerződés értékelését: - A paktum abszolút kényszerű lépés volt. Ha a Szovjetunió nem írja alá 1939-ben, a háború akkor is ugyanakkor kezdődött volna el, '39-ben. Lengyelország megszállása el volt döntve, a kérdés csak az volt, hol áll meg a német hadsereg: Varsótól keletre, vagy megy tovább, Moszkva felé. A Szovjetuniónak abban a pillanatban csak ennyi választási lehetősége volt, nem több. A paktum eléggé racionális döntés: nagyon sok mindenben lehet bírálni nagyapám tevékenységét, de ebben aligha.
A történész 1956-ban született, épp abban az évben, amikor nagyapja, immár a szovjet pártellenzék vezető figurájaként, Hruscsov ellenlábasaként egyszer s mindenkorra kiesik a szovjet vezető elit legfelső köreiből. Nyikonov azonban sorsát nem tekinti kivételesnek: "valamiképp mindenkiben benne él az ország történelme". Ráadásul, mint mondja, a Molotov család "csak" anyai ágon határozta meg előtörténetét, pedig apai ágról legalább ilyen mély nyomokat örökölt, amelyeket még kikutatni is jóval nehezebb: eddigi ismeretei szerint apai nagyapja püspök volt, az orosz pravoszláv egyház hierarchiájának felső köréhez tartozott, dédapja pedig eszer politikus. Apja, Alekszej Nyikonov, ugyancsak a "nemzetközi kapcsolatok" szakma művelője, akit ma a szovjet katonapolitikai kutatások megalapítójaként tartanak számon; édesanyja történész volt. A szülők jó ideig szakmai perspektívák, tágabb lehetőségek nélkül élték a "párt ellenségének" családja elszigetelt életét, sokáig az országot sem hagyhatták el; semmiféle nómenklatúra-jólétet nem biztosíthattak családjuknak. Nyikonov mégis jó iskolába járt, mert nővérei jó hírét keltették - mondja.
Tragikus és összetett személyiség anyai nagyanyja, Molotov felesége, Polina Zsemcsuzsina, akit 1948-ban tartóztattak le és ítéltek négy évi száműzetésre - Nyikonov szerint a Molotov ellen már készülő kirakatper részeként, nyomásgyakorlásként. Az, hogy az asszony a zsidó antifasiszta bizottság egyik vezetője volt, csak ürügy lehetett, hiszen olyasmivel vádolták, amit Molotovval és Sztálinnal még a háború idején terveztek, például a zsidó autonóm terület létrehozását a Krímben. Ma már ismert, hogy 1952-ben, amikor a lágerből a moszkvai Lubjanka börtönébe szállították, a kihallgatások fő tárgya Molotov tevékenysége volt, akit alighanem Sztálin halála mentett meg a pertől és a kivégzéstől. Zsemcsuzsina (a név igazgyöngyöt jelent) maga rendkívül elegáns, nagyvilági asszony volt: nemcsak mint diplomatafeleség igyekezett státusának megfelelni, hanem szakmai érdeklődése is a női világ felé vonzotta: nevéhez fűződik a szovjet parfümipar megteremtése, egy időben az a illatszergyártási főigazgatóságot vezette.
Vjacseszlav Nyikonov "saját jogán" vált jól ismert közszereplővé. A moszkvai Lomonoszov Egyetemen végzett történészként, kandidátusi, majd doktori értekezését az amerikai Republikánus Párt történetéről és irányzatairól írta: ő volt akkor a legfiatalabb szovjet történettudományi doktor - jelzi. Az új és legújabb kori történelem tanszéken tanít, majd 1988-89-ben a történettudományi kar függetlenített párttitkára; innen megy át dolgozni az akkori SZKP KB apparátusába, Gorbacsov csapatába; 1990-91-ben már az elnöki adminisztráció vezető munkatársa. Az oroszországi rendszerváltáshoz mind a mai napig kettős a viszonya: a piacgazdaság megteremtését, az új, demokratikus intézményrendszer kiépítését két kézzel támogatta, ugyanakkor a Szovjetunió szétesésének, mint többször nyilatkozta, egyáltalán nem volt a híve. 1993-ban az állami duma képviselőjévé választják, egy ma már nem létező párt elnökével együtt jegyzi a Konzervatív Manifesztumot, de két év múltán otthagyta a politizálást. 1993-ban részt vesz az új orosz alkotmányt író munkacsoportban, ugyanakkor először csak 1996-ban szavaz Jelcinre, igaz, már egyben kampányának is egyik vezetője. De Jelcinnek is számos lépését nyíltan bírálta; egyik fő szószólója volt a csecsen konfliktus békés megoldásának.
Nagysúlyú, tekintélyes véleményformáló: a '90-es évek eleje óta írt cikkeinek száma a hétszázhoz közelít, főszerkesztője az Oroszország stratégiája című folyóiratnak. Nap mint nap képernyőn van a legnagyobb orosz tévécsatornákon, de, mint mondja, minden nézettségi adat vonzereje dacára sem szállna be olyan talkshow-ba, ahol Zsirinovszkij-félékkel kellene vitáznia. Fő témája Oroszország és a világ. Azt mondja: igyekszik kettéválasztani nyilvános megszólalásaiban a politikatudós és - orosz szóval - a polittechnológus, a gyakorló politikusoknak tanácsokat adó, háttérelemzéseket kidolgozó szakember álláspontját. Kutatóként függetlennek tekinti magát, polittechnológusként viszont a piacra dolgozik, a hatalmon lévő, vagy ellenzéki szerepet játszó megrendelők elvárásai szerint. Jelen pillanatban, nem titkolja, az elnök oldalán áll, de kritikus partnerként, számos döntését bírálva. 1993-ban hozta létre politikai elemző cégét, a Politika Alapítványt, amely az akkoriban gombamód szaporodó, az új "demokratikus" piacra dolgozó politikai marketingintézmények közül ma a versenyben maradott kevesek egyike.
Nyikonovnak három fia van, számukra, véli, ugyanolyan kihívás Molotov, mint neki magának. Hogy a múlt tudatát erősítse bennük, nemrégiben a nagyapa szülőhelyén, az egykori Vjatkai kormányzóságban (a helység nevét a XX. század során legalább négyszer változtatták meg, volt Szovjetszk, Kirov stb.) visszavásárolta a nagyszülői házat. Legidősebb fia már gyakran jelenik meg mellette politológusok tanácskozásain, a második fia közgazdaságtant tanul, a harmadik jövőre érettségizik. A legkisebb fiút a politika világa nem vonzza: egyelőre az étterembiznisz érdekli. Igaz, teszi hozzá az apa, az orosz konyha is igazi márkanév lehet.
