Kivéve szakácskönyvet

Megjön-e az író étvágya írás közben? - kérdezi Jenei László, a Miskolcon megjelenő irodalmi folyóirat, a Műút kritikai rovatvezetője. A kérdezett Závada Pál, aki éppen egy omlós flekkenről olvasott fel egyoldalnyi részt Idegen testünk című, legutóbbi regényéből.

Az írás, még ha ilyen rövid szövegről van is szó, kitartó ülőmunkát kíván, magyarázza az író, ezért amíg egy "flekkennyi" bekezdés elkészül, akár napok vagy hetek is eltelhetnek. Arra aztán nem térnek ki, hogy mit szól az író, ha ínycsiklandó szövege nyomán az olvasó a konyhát választja a könyv helyett. A regénybeli flekken kulinaritása Závada szándéka szerint amúgy sem étvágyat kíván gerjeszteni, inkább az elfogyasztás alkalmának visszásságát hivatott hangsúlyozni: ugyanis a Miskolcra vezényelt munkaszolgálatos-század parancsnoka vendégeli meg munkaszolgálatosait Észak-Erdély visszatérte örömére arról értekezve, hogy miként az erdélyiek szenvedése véget ért, reméli, egyszer a zsidóké is, aztán együtt isznak és húzatják a cigánnyal.

A miskolci Mesterek éttermében az irodalom és az evés a téma, amihez jó apropó Závada négyszáz oldalas opusa, az Idegen testünk. - Az volt az ötletem, hogy egyetlen vacsora köré építek egy egész regényt úgy, hogy mindenféle rafinált technikával - a miskolci flekkenről például egy levélből értesülünk - a szereplők múltját, jelenét és jövőbeli sorsát is követni tudjuk.

Weiner Janka fotográfusnő budapesti műteremlakásában 1940 szeptemberében, az Észak-Erdély "visszatérte" utáni napokban együtt eszik csülkös bablevest és paprikás krumplit katolizált zsidó, református félzsidó, baloldali antifasiszta, jobboldali antifasiszta ellenálló, nyilasjelölt náci, népi értelmiségi, fajvédő - férfiak, nők, akik egymásnak rokonai, szerelmei, barátai, vetélytársai, ismerősei, vagy éppen akkor ismerkednek össze. Vitáznak vagy hallgatnak véleményükről, világnézetükről, vágyaikról, hétköznapi gondjaikról, örömeikről - ahogyan ez társaságban lenni szokott.

A bonyolult regényszerkezetben a vacsora csupán öszszehozza a társaságot, a kínálat gasztronómiai értéke elhanyagolható. Ilyen típusú érdeklődése, meséli Závada, teljesen átlagos, és bár könyvéhez - miként a Jadviga párnájához, a Milotához vagy A fényképész utókorához is - sok-sok forrást használt korabeli újságcikkektől parlamenti beszédeken, naplókon, magánlevelezéseken át történelmi munkákig és életrajzokig, kivéve: szakácskönyveket. - Ami kell nekem a regényíráshoz a konyha felől, az nekem megvan: hoztam magammal Tótkomlósról. Az ember az anyák és a nagyanyák fedőit emelgetve kezdi, csak később fog hozzá kottából főzni...

A magyar irodalom és gasztronómia kapcsolatában ezúttal nem Krúdy említődött fel és nem az Újházi-tyúk- és a Jókai-bableves hiteles vagy hamis történetébe avattattunk be. Jenei László a 2000-ben elhunyt Petri György költőt idézte meg, aki nem sokkal a halála előtt így írt a Magyar Konyha szerkesztőségének: "...az a helyzet, hogy jelenleg a szakácskönyvemen dolgozom, és mivel a kulináris érdeklődésű közönség lehet, hogy a nevemet sem hallotta, ezért nekem jól jönne egy kis szakácsi ismertség, amihez nagyban hozzájárulna, ha Önök bemutatnának engem. Végül is Tandori kollégámat már bemutatták, igaz, hogy ő verébszakács, ami elég meghökkentő, én meg emberszakács..."

- Ha például nem ment a versírás, Petri valahogy mindig a főzésnél kötött ki - emlékszik vissza Závada, aki annak a Holmi című folyóiratnak a szerkesztője, amelynek "főköltője" Petri volt. - Képes volt nagy társaságra hatalmas bográcsokban főzni, de mondják, a konyhaművészet csúcsai felé is tört. A madárcsontú Petri aztán, mire elkészült a saját főztje, már nem is evett belőle.

Hogy szimbolikusan kell-e érteni, hogy az önpusztító Petri a főzést is olyan magas művészi fokon akarta művelni, mint a versírást, azt Závada, aki nem tartozott a költő szűk baráti köréhez, nem tudja, de az biztos, az ő megközelítése prózaibb, és Janka nevű hősnőjéhez hasonlóan vallja: nem megijedni, ha beállít húsz ember! A színvonal pedig: az átlag háziasszonyi csúcsok megugrása - persze csak néhány étel esetében.

Závada kocsonyát eszik
Závada kocsonyát eszik
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.