Superman hathavi részletre

Elárverezik az első szuperhősképregényt, amelyben a Superman is feltűnt. Az Action Comics-sorozat első számából már csak pár tucat maradt fenn, az internetes licit a napokban kezdődött. Az 1938-ban standokra került képregény nagyon nehezen fellelhető, a gyűjtők számára rendkívüli kincs, különösen hogy alig több mint ötven példány maradt fenn belőle.

A Comic Connect internetes oldalon pénteken kezdődő árverés a jelképes 1 dollárról indul, ám sokkal magasabb végső árra számítanak. Éppen ezért a legmagasabb árat kínáló licitáló élhet a lehetőséggel, hogy hat hónap alatt részletekben fizesse ki az összeget. Az 1938-ban 10 centért kínált képregényre, amely az árverés szervezői szerint meglehetősen jó állapotban van, március 13-ig lehet ajánlatot tenni.

Az antológiához hasonló kiadásban bukkant fel először az azóta az amerikai populáris kultúra ikonjává vált Superman, akit az első szuperhősként tartanak számon.

1992-ben már sor került hasonló árverésre, akkor 82 500 dollárért (19,4 millió forintért) kelt el az Action Comics egyik első példánya. A vevő az Egyesült Államok legnagyobb képregény-forgalmazó vállalatának elnöke volt. Steve Geppi később azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egymillió dollárt kínált bárkinek, aki egy tökéletes állapotban lévő példányt tud letenni asztalára.

1996-ban a Sotheby's aukciósház kínált eladásra egy másik Siegel-Shuster-képregényt. A restaurált darabért 61 900 dollárt (14,5 millió forintot) fizettek.

A kincset érő példány
A kincset érő példány
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.