Kicsit persze erős ez így, a sátoros ünnepeken, a sétálóutcákon, és a falunapokon vannak szép, autentikus és értékes holmik is - csak roppant kevés. A standokat a sorozatgyártott gagyi uralja, kicsit konkrétabban: népiesnek ható, de nagy teljesítményű gépekkel előállított termékek, amelyek a gigantikus szériák miatt nagyjából megfizethetők. Ráadásul egy részüknek nemhogy a népi tradíciókhoz, de magához a néphez sincs túl sok közük, tudniillik valamely más, többnyire igen távoli nép fiai készítik őket, hazai megrendelésre.

A becslés szerint nagyjából tízezer tárgyalkotó népművész él e hazán - közülük hozzávetőleg ezren büszkélkedhetnek a népi iparművész címmel -, a vásárokban bóklászónak mégis az a benyomása, mintha nem is lennének, vagy ha igen, hát nagyon elbújtak. E mesterek közül csak azok engedhetik meg maguknak a húzós helypénzeket, akiknek ki tudja miért, erősebb az anyagi hinterlandjuk - hát mit mondjunk: nincsenek sokan. A többség hébe-hóba jut el a vásárlókig, részben, mert az egyedi kézművestárgyak drágák, tehát a tucatáruval szemben versenyképtelenek, részben pedig, mert nincs hol megjelenniük. A Népművészeti és Háziipari Vállalat, amelynek a rendszerváltás előtt 74 üzlete volt országszerte, gyakorlatilag megszűnt, és persze a szuvenír-boltokban sincs hely. A harmadik ok, hogy a honi vásárlók többsége, valamely nevelési rendellenesség miatt egyre kevésbé tud különbséget tenni a veretes és a bóvli között, a külföldi meg pláne. Létezik, de sajnos keskeny az a réteg, amely fizetőképes és igényes is - tudtuk meg a népi mesterségek hátterét adó szervezetek, tehát a Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ), a Hagyományok Háza, és a hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet reprezentánsaitól.

Egy szó mint száz, az ország nem kényezteti el a népművészetet. Semmi jele, hogy az államot vagy az önkormányzatokat akár egy kicsit is izgatná, milyen képet sugároz magáról a kies Pannónia. Jogszabály írja ugyan elő, hogy közterületen az efféle portékák közül csak a zsűrizett darabokat lehet felszolgálni, a vak is látja, hogy a felhozatal zömét nem látta zsűri, vagy ha igen, az a felhasznált polimerek mennyiségét díjazta. Az egyik legdermesztőbb példa erre koronánk legszebb gyémántja, Szentendre, ahol - mint egy korábbi cikkünkben is elsírtuk -, a nagyjából egymillió emléktárgy között jó ha három akad, amely normális körülmények között és némi protekcióval megúszhatná az atomot. A szövetséget egyébként pár éve megkérte a helyi polgármesteri hivatal, hogy próbálja meg felszámolni a szentendrei óvárost eluraló kuplerájt, de elakadtak, mert túl erősnek bizonyult a - mondjuk így - szuveníros-lobbi. Mint a beszélgetésen megtudhattuk, a szuvenírosok amúgy általában és máshol is elég állhatatosak, név és cím nélkül csak annyit: nemrég autentikus népművészeti boltot akart nyitni valaki egy frekventált helyen, a kereskedők azonban hamar meggyőzték, hogy jobban jár, ha nem teszi, vagy nem ott teszi.

A NESZ minden próbálkozása ellenére hiába kilincselt a fővárosi önkormányzatnál, hogy a piacinál kedvezőbb árú üzlethelyiséghez juthasson. A szövetséget végül az I. kerületi önkormányzat szánta meg, egy akciós Corvin téri helyiség-csoporttal. (Bár, mint utóbb bebizonyosodott, a kiadások és a bevételek sehogy sem kerültek pariba, úgyhogy most - a NESZ szakmai felügyelete mellett - egy magáncég viszi a boltot, főként a népzenei CD-értékesítésre bazírozva.)

A felkent népi iparművészek zömének kevés lehetősége maradt, hogy vásárba vigye a portékáját. Az egyik a várbeli Mesterségek Ünnepe, amelyet a NESZ boldog-boldogtalanhoz pályázva rendez meg évről évre. Ezeken a tagszervezek által akkreditált népművészeknek nem kell fizetniük a standért, sőt az utazásért, a szállásért és az infrastruktúráért sem - ide tehát az is el tud jönni, aki egyébként egy tapodtat sem mozdulhatna. A másik opció a szentendrei skanzen ugyancsak hagyományos Pünkösdi Sokadalom című rendezvénye, ahol szintén nem kell fizetni semmiért. Ezenkívül van még néhány összejövetel minden évben, ahol a szervezők odafigyelnek, hogy mindig legyen autentikus kiállító, és a Hagyományok Házának is rendszeresen vannak programjai, ahol ugyancsak lehetőség adódik a kitelepülésre - igaz, utóbbiak nem kimondottan vásárok, inkább bemutatók.

A Mesterségek Ünnepén nincs bóvli