Olyankor kell az ilyen hely, amikor úgy érezzük, senkitől nem remélhetünk semmit, amikor elveszünk a saját közösségünkben is. És akkor elmegyünk a saját helyünkre, hátha...

David Douglas könyvet, pontosabban atlaszt írt, misztikus és szent helyek, a világ szakrális emlékeinek atlaszát. Londonban jelent meg, a szerző, gondolom, angol, mert a kiadó nem fárad a megismertetésével, én meg nem jutottam a nyomára. Douglas az emberiség helyei közül gyűjtött össze több mint hetvenet. Remek atlasz, remek képekkel, remek elgondolkodtató történettel. És: ne gondoljuk, hogy a kultikus és zarándokhelyek, a királyok, szentek és bölcsek helyei, az elzárkózás és meditáció szigetei, a szent kövek, kőkörök és megalitok, a megszentelt földek és vizek terei csak és kizárólag az ember tökéletlenségének lenyomatai. Azok is, mert sem magunkat, sem a világot nem ismerve a transzcendenshez fordulunk, ám amikor a transzcendenshez vezető kapukat megépítjük a németországi aacheni székesegyháztól a medinai Próféta mecsetjén át a londoni Westminster-apátságig és a római Szent Péter-templomig, a jeruzsálemi Templomhegyig, Etiópiától Ausztráliáig nemcsak az istenekhez fordulunk, hanem az emberi közösséget is keressük. És, mert e helyek sok évszázad óta fennmaradtak, bizonyítják, hogy e közösségek megszülettek.

Ott hagyták kezük nyomát örökre azzal a hihetetlenül gazdag építészeti kultúrával, amelyet e könyvben is megbámulhatunk. Helyek, amelyeket magányunkban teremtettünk. Sokunknak.

Kossuth, 175 oldal, 6800 forint