Egyben egy villámgyorsan kialakuló globális irodalomkritikai közmegegyezés ünnepeltjévé is: már a hetvenes évek első felében rangos szakemberek taglalták az író munkásságát, mégpedig klasszikusoknak kijáró komolysággal és elmélyültséggel, 1974-ben jelent meg az első monográfia róla, ezt azóta jó másfél tucat hasonló feldolgozás követte. Munkássága körül napjainkra valóságos irodalomtudományi iparág nőtt fel; rejtőzködő, az ismeretlenség homályában megbúvó személyisége egy nemzetközi irodalmi kultusz rajongóit lelkesíti; könyvei világszerte olvashatók fordításban.

Ez a szakmabeli és laikus olvasói közmegegyezés legmerészebb formájában úgy hangzik, hogy Thomas Pynchon az első, aki James Joyce Ulyssese (1922) után, és az Ulysseshez képest is, valódi minőségi előrelépésre volt képes korszakunk regényírásában. A Gravity's Rainbow, Pynchon 1973-ban megjelent harmadik regénye, amely ennek a közmegegyezésnek a legfőbb bizonyítéka, mostantól Súlyszivárvány címmel magyarul is olvasható. Mostantól tehát egy új olvasói kör ellenőrizheti ennek a közmegegyezésnek a helytálló voltát. Elolvashatja ezt a monstruózus méretű filozófiai világregényt, bogozgathatja seregnyi szereplőt felvonultató, a regény jelenéből - a második világháború végének Németországából (vagy ahogy a regényben nevezik: a Zónából) évtizedekre visszapillantó és földrésznyi távolságokra elkalandozó cselekményét. Eltűnődhet az elbeszélésszerkezetet vezérlő ironikus-parodisztikus kereséstörténeten, ezen a feketén és groteszken humoros anti-Parszifálon, s a keresés tárgyán, a regény csúfondáros jelképi-antijelképi magván, a németek V-2 rakétáján, mely a megváltás és a pusztulás szimbóluma (s eldöntheti magában, hogy melyiké a kettő közül, s szimbólum-e egyáltalán).

Közben iszonyatos mennyiségű ismeretanyaggal kell megbirkóznia és hajmeresztő összefüggések hálóját bogozgatnia (pl. mi a köze az újpesti Tungsram-gyárnak az 1904-es német-délnyugatafrikai herero-lázadáshoz). S fel kell készülnie a regényszöveg páratlan nyelvi gazdagságára és bonyolultságára is: Pynchon valóban joyce-i tehetségű és merészségű mestere az angol nyelvnek, s közlendője szolgálatába képes állítani annak minden lehetőségét, kiaknázni minden erőforrását. Ebben rejlik a magyarázata annak is, hogy miért kellett harminchat évig várnunk a magyar változatra: Pynchon szövegéhez - akárcsak annak idején Joyce-éhoz - egyszerűen fel kellett nőnie a magyar befogadás közegének, a szellemi és nyelvi fogékonyságnak.

Ez a fordítóra is igaz: Széky János, aki 1990-ben lefordította Pynchon második regényét (A 49-es tétel kiáltása címen), immár az alapművel, a jóval nehezebb harmadik regénnyel is képes volt megküzdeni, heroikus munkával, de minden tekintetben diadalmasan. Köszönjük neki (is) a Súlyszivárványt, és gratulálunk.

Magvető, 768 oldal, 4990 forint