Egy magyar Van Dyck nyomában
Sir Anthony a XVII. századi Nagy-Britannia legnagyobb művészeként jelenik meg a látványos tárlaton, amely három részre osztható. Az első teremben szövegösszefüggésbe helyezve találkozunk néhány viszonylag korai portréjával. A rendezés szándéka annak kidomborítása, hol tartott a festészet Angliában Van Dyck előtt, és a vendég már fiatalon mennyire más súlycsoportban volt kortársaihoz képest.
Amiért feltétlenül érdemes elzarándokolni a Tate Britainbe, az a kiállítás gerincét képező portréáradat, melyet I. Károly udvarában, illetve a nemesség színe-javának megrendelésére készített. A laikus szemlélő is egy pillanat alatt megérti, miért kapkodtak a becsvágyó fiatal piktor kegyeiért az udvar tagjai. A Sir Anthonyvá avanzsált Antoon van Dijck igyekezett a leghízelgőbb, legelőnyösebb fénybe beállítani modelljét. Ez különösen vonatkozott I. Károly későbbi hitvesére, Henrietta Mariára, aki eredeti források szerint soha nem volt az a megnyerő szépség, amilyennek Van Dyck ábrázolta az egy magángyűjteményből kikölcsönzött portrén. Hogy milyen élethűen kapta le Van Dyck az előkelőségek finom anyagokból készített, gazdagon díszített dús öltözetét, azt igazolják a Viktória és Albert Iparművészeti Múzeumból illusztrációként egy külön vitrinben elhelyezett korhű ruhák. Az 1633-as I. Károly lóháton M de St Antoine-nal című nemcsak a király és hűséges lovásza bilincseli le a látogatót, hanem a középpontba állított paripa is, amely feltehetőleg a kor Ferrarijának számíthatott. Több férfiarckép igazi érzelmekről, feszültségről, kíméletlenségről, hatalomvágyról tanúskodik. Önarcképein Van Dyck jóképű, választékosan öltözött, öntudatos, feltörekvő fiatalembernek látszik.
A tárlaton százharmincnál több műtárgy található, és ennek mintegy felét jegyzi a flamand óriás. Az utolsó termek az utókorra gyakorolt hatását elemzik. Mint a sajtóbejáráson Karen Hearn, a kiállítás kurátora elmondta, Van Dyckot egyértelműen az angol portréművészet alapító atyjaként tartják számon. Munkássága mintaként szolgált minden ambiciózus alkotó számára. Ám olyan keményen dolgozott, hogy lényegében a halálba sodorta magát.
A Tate olyan befolyásos mestereken is példázza Van Dyck befolyását, mint Joshua Reynolds, vagy Thomas Gainsborough. Kitüntető említést kap László Fülöp, a későbbi Philip Alexius Laszlo de Lombos, aki a Tate Britain "blockbuster" kiállításán Mrs. George Sandys 1915-ben készült, egész alakos festményével szerepel, "a társadalmi státusz hagyományos megragadásán kívül igyekezett megrendelőinek meghatározó jellemvonásait is közvetíteni". De Laszlo 1907-ben érkezett Londonba, ugyanabban az évben, amikor Van Dyck egyik legméltóbb követője, John Singer Sargent visszavonult a portréművészettől. Ebben a megközelítésben De Laszlót akár a flamand mester legjobb XX. századi brit tanítványának is lehet tekinteni.
