Romos színházban open air előadás
Feladata alig hasonlít a többi színházigazgatóéhoz: művészei csak most ébredeznek a 70 éves folyamatos elnyomás alól, s a várost, ahol játszanak, szinte naponta rázza meg robbantás.
- Természetesen a kulturális életre is óriási hatással van az új politikai klíma - meséli lapunknak Hatem Odah. - A gondolatokat formálja át a leghamarabb, aztán óvatosabban követi ezt a szó és a cselekedet. Először el kellett hinnünk, hogy tényleg szólásszabadság van, másodszor, hogy a kiejtett szavak termékeny talajra hullanak.
Régen csak egy-két napilap volt, ma százötven, és nincs cenzúra. Kulturális központok nyíltak, a civil társadalom is roppant tevékeny lett: a világ kinyílt az irakiak számára, és Irak is nyitott lett a világra. Mindez hatalmas lökést adott a művészeteknek.
- Az iraki művészek megszokták, hogy türelemre van szükségük, és ez a türelem mentette meg a kultúránkat. 2003-ban, amikor még szinte ropogtak a fegyverek, a Nemzeti Színházban minden kérés nélkül összegyűltek a társulat tagjai, és takarították a romokat. Egy hét sem telt bele, és tíz színház művészei ad hoc fesztivált rendeztek a Nemzetiben. Minden nap telt ház volt!
Bagdadban öt nagy állami színház van, rajtuk kívül a két nagy sugárút mentén több mint húsz kisebb magánteátrum is működik. Számuk a 80-as, 90-es években ugrott meg, főleg a kabarék elszaporodásának köszönhetően. Ez volt az egyetlen műfaj, amelyet a hatalom akkoriban nem gyűrt maga alá. A Nemzetiben évente több felnőtt-, gyerek-, és táncszínházi bemutatót is tartanak, hangsúlyosan iraki szerzők műveiből; de Shakespeare, Miller, Mrozek is színre kerül, sőt idén lesz Beckett Godot-ra várva című darabjának a premierje is.
A színházművészek 2003 óta kemény kritikával fordulnak a diktatúra és a háború ellen, és érezhető a totalitárius rezsimektől való irtózás. A direktor szerint a nagy kérdés az volt, hogy képesek lesznek-e az iraki művészek egyenes derékkal járni. Nos, a csoda megtörtént. Megváltoztak a kifejezési formák, és bár megmaradt az a diktatúrában szerzett képességük, hogy áttételekben mondják el, amit akarnak, ez ma már nem életfeltétel. Vannak azonban tabutémák: a vallás, a szex, és a szerelem. Ezek nagyon nagy ellenállást válthatnak ki a vallási vezetők részéről, igaz, ez a hivatalosan nem deklarált vallási kontroll is évről évre kopik. És a közeljövőben megjelennek majd az új színházi generáció művészei, akik már nem a diktatúrában szocializálódtak. Ahogy Odah fogalmaz: nagyon várják őket.
Az állami költségvetésből azonban roppant kevés jut a színházművészetre, és a szponzorok is mintha eltűntek volna. A színháziak szinte javadalmazás nélkül dolgoznak, hogy az évadot végig tudják vinni. Ráadásul nincs szakszervezet, nincs szerzői jogvédelem és az épületekben is rengeteg kár keletkezett. Az olyan nehézségek azonban, mint például a biztonsági helyzet - hogy este nem ajánlatos kimenni az utcára -, vagy a gyakori áramszünetek olykor kreatív megoldásokat is szülnek. Ennek köszönhetők az állandó délelőtti és délutáni előadások, illetve a szétbombázott tetejű El-Mansur színház roppant praktikus "open air" játékai.
Az igazgató szerint Bagdadban kétfajta közönség van. Az egyik csak szórakozni, nevetni szeretne és csak az üres, esztelen komédiázás érdekli: ez a régi idők kabarén szocializálódott publikuma. Ezeknek az előadásoknak a száma azonban folyamatosan csökken, ma már szinte ritkaságszámba mennek. A második csoportot az igazi művészet és a kultúra eredményei érdeklik. Egy feltörekvő értelmiségi rétegről van szó, amelyik rendszeresen jár színházba még akkor is, ha a körülmények spártaiak. Egyelőre még nem sokan vannak, tíz-tizenöt előadás után "el is fogynak", de a Nemzeti Színháznak ők a fontosabbak.
A társulat játszott az utóbbi években Isztambulban, Németországban a Ruhr-vidéken és több arab országban, ami remek dolog, csak éppen úgy látják: nekik elsősorban tapasztalatokra lenne szükségük. Mivel a hatóságok azt ígérik, a biztonsági helyzet javulása hamarosan lehetővé teszi, hogy európai előadásokat is Bagdadba vigyenek, máris egy európai színházi napok megszervezésén gondolkodnak. Már több társulattal felvették a kapcsolatot - akad közöttük egy magyar is, mégpedig a nyíregyházi Mandala Dalszínház.
