Bozsik Yvette Társulat, Katona

József Színház: Lány, kertben - Kamra

Amikor a péntek 13-i bemutatón megpillantottam két, hajdani televíziós szappanopera-celebet (Barátok közt, Jóban Rosszban) épp' azon méláztam: a bárgyú sztárhíradók, balkáni bulvár-kiárusítások, -selejtezések korában kelthet-e még bizsergető izgalmat az, aki nyilvánossá teszi legsajátabb, familiáris ügyeit. Mert a hetvenperces zenés-táncos privatizálás ("családi komédia") erre vállalkozik; sok-sok kivetített magánfotóval. A hátsó színpadon ódon rádió, tévékészülék, hűtőgép - utóbbira éjjelente rendszeresen rájár a pőre, nasizó, élveteg apa. A mesteri mozgású Szabó Győző - pocakja dacára - parókájában, napszemüvegében borzongatóan hasonlít a hetvenes évek B kategóriás softpornó csillagaira. Tallós Andrea cigarettafüstbe burkolózó, szőke ciklon újságíró-anya; Rajkai Zoltán keresztapa és frankomán tánctanár-koreográfus; a dalra fakadó Szacsvay László unokáját sünimalacos rémmesével szórakoztató, hegedülő nagypapa; Czakó Klára csendes, a bohémtanyán bukolikus békét sugárzó nagymama; az ikonikus Vati Tamás alternatív szado-mazo direktor; Mészáros Béla majdan kitagadott pedofil. Ők színesítik az okulárés Bozsik-alteregó, a pompás Hasznos Dóra hétköznapjait. A gitáros-harmonikás-nagybőgős bulik: egyetlen vidám(kodó) barakk, ahol úgy jönnek-mennek a szeretők, akár a hideg-melegfrontok.

A burleszkelemekben bővelkedő, pergő jelenetezésű retró-szürreál erős filmes hatást mutat (a rendező munkatársa Iványi Marcell). A vérfagyasztó performance-ok anatómiájába bevezető, lángszórós szkeccs - a frizsiderben kószáló, halott, majd éjfélkor a koporsóban újraéledő menyasszonnyal - elsőrangú horrorparódia. A példás igénnyel, részletgazdagsággal kidolgozott groteszk revü, Keresztes Tamás és Jean-Philippe Heritier nagyszerű zenei kollázsával, hangulatában (is) egyívású a cseh újhullám keserédes kultdarabjaival. A személyes - nem pedig provinciális és intimpistáskodó - alkotás minden ízében kelet-európai gyökerű, csendüljön föl bár Cole Porter, Nina Simone, Máté Péter, vagy talján sláger.

Mégis elragadott a kétség: a dajdajos, pöpec karneváli látványosság - a kitűnő táncosokkal együtt lélegző, ragyogó aktorokkal - vajon nem a felszínességet takargatja-e. Bozsik pillanatfelvételei azonban - melyeket a néhol sötétkamrából előbújó Vati örökít meg, vakus masinájával - tájékunkon szokatlanul nagystílűek. A remek ritmusú opus ékessége Szabó Győző csendélete a tejfölös dobozokat gyűjtögető, magányosan virsliző, sörözgető apáról. A fergeteges kesergő a Hull az elsárgult levél eddig nem ismert búvópatak-mélységeit tárja föl előttünk.

Bozsik Yvette (ön)ironikus, szomorkás, az öregség-elmúlás költői képeivel záruló műve fölkavaró vallomás. Kevesen képesek ilyen letisztultan, őszintén, éretten az emlékezésre. A bátor, bölcs, szellemdús munkát egy olyan érzés mozgatja, amely foszlányaiban sem fedezhető föl a szívcsakrás guruktól hangos, napnyugtás-nosztalgikus, "titkokkal" kalmárkodó konzum-kozmoszban. Úgy hívják: szeretet.

Zenés-táncos privatizálás