Huszonhét éve voltam először itt, de ma is könnyen felidézhetők az akkori élmények. Ugyanazok a bőrszékek, ugyanaz a súlyzóra hasonlító vetítőgép - mintha megállt volna az idő a budapesti Planetáriumban. Pedig nem állt meg, csak pénz híján kissé megkopott az 1977-ben átadott csillagászati látványosság.

Égitestek mozgását bemutató eszközöket már több száz éve készítenek, de csak a XX. század elején született meg a maira emlékeztető planetáriumi vetítőműszer. Az első készüléket Münchenben a Deutsches Museumban állították fel 1923-ban. Ez a sikeres csillag- és bolygóvetítő indította el a planetáriumot világhódító útján. Ma sok ezer kis- és nagyplanetárium létezik, kupolájuk átmérője általában 3 és 23 méter között van. Az utóbbiak közé tartozik a budapesti is.

A jeles ismeretterjesztő, Kulin György már a harmincas években javasolta, hogy Budapesten is legyen planetárium. Megrendeltek a német Zeiss cégtől egy nagy, kétgömbös csillagvetítőt. A berendezés 1944-ben megérkezett Budapestre, majd hamar vissza is vitték. A hatvanas években a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) rendelt egy nagy, kétgömbös Zeiss-planetáriumot. A készülék 1969-ben megérkezett, ám nem volt hol felállítani, hiszen a Planetárium épülete 1977-re készült el.

Azóta legtöbbször csillagászati-űrkutatási műsorokat vetítettek a félgömb alakú kupolára. Előfordult, hogy asztrológusoknak tartottak előadást - legalább a csillagok járásával legyenek tisztában. Arra is volt példa, hogy hajósoknak mondták el az égbolt titkait. Az elmúlt évtizedek alatt több mint hetven új műsor született - több, ma is népszerű előadás már a nyolcvanas évek óta fut. Legújabb alkotásuk, a Csillaglesen télen-nyáron címet viseli.

Az elmúlt évtizedekben a berendezéseket folyamatosan fejlesztették. Modernizálták a központi vezérlőpultot, a Zeiss-csillagvetítőt - tudtuk meg a Planetáriumot vezető Lorencz Kingától. Áttértek a digitális hangtechnikai berendezések használatára, a műsorok nagy részét DVD-lemezekről játszszák le. Több videoprojektor is gazdagítja a látványt; további nyolcra lenne szükség, de erre minimum négymilliót kellene előteremteni.

A matuzsálemi korú berendezés állandó bütyköléssel, javítással még néhány évig életben tartható. A jénaiaktól azonban már nem számíthatnak alkatrészre, hiszen a cég már régóta nem gyárt ilyen jellegű berendezést. Nehezen tudják a diáikat is felújítani, mivel egyre kevesebb cég foglalkozik ilyesmivel. A számítógép-vezérelt, minden látványosságra képes vetítő mai ára nyolcszázmillió-egymilliárd forint. Jóval kevesebből, mintegy százmillióból háromdimenziós vetítőhelyet lehetne létrehozni a teljes kupola kihasználásával. Ennyi pénzt ismeretterjesztésből képtelenség kitermelni. A nyolcvan-nyolcvanötezer látogató jegyéből az intézmény fenntartásának kilencven százaléka származik. A többit TIT-támogatásból, illetve pályázati pénzből fedezik.

Ugyanakkor Lorencz Kinga nem érti, hogy az oktatási minisztérium forrásai miért nem nyílnak meg számukra. Pályáznának ők, de nincs olyan kiírás, amelyre a csillagászatot népszerűsítő intézmény bejelentkezhetne. Azt sem érti, hogy az informatikai cégek miért nem tartják fontosnak a Planetárium támogatását. Egy amerikai felmérés szerint abban a városban, ahol planetárium működik, az egyéb egyetemi városokhoz viszonyítva húsz százalékkal többen jelentkeznek az élettelen természettudománnyal kapcsolatos pályákra. Azt meg végképp nem érti, hogy ha Kecskemét fenn tudja tartani planetáriumát, Budapestnek miért nem futja erre?

A fő probléma, hogy mi lesz a Planetáriummal? Toldjuk-foldjuk, vagy átgondoltan hozzálátunk a modernizálásához? Lorencz Kinga optimista, mert tudja, hogy van igény az intézményre. A fénnyel mind jobban elszennyezett városok lakói itt megláthatják, hogy milyen a valódi éjszakai égbolt - az öreg, kopott eszköz teszi a dolgát.

A városból már nem látszik az égbolt, de a kupolán kristálytiszták az égi jelenségek