A könyv világképe nagyon is egyedi, sőt egyedülálló, mégsem a semmiből jön: eszünkbe jut García Marquez vagy Hrabal, Paral, Skvorecky, majd - jellemző, hogy csak a csehek után - Örkény, Grecsó Krisztián, Závada. Závada azért is, mert legutóbbi kötetében (Idegen testünk) ugyanúgy központi helyen van a magyar területek a bécsi döntés utáni visszafoglalásának különös története, mint e, nagyrészt egy megnevezetlen felvidéki kisvárosban játszódó regényben. Így a cím felfogható földrajzi meghatározásnak, de szinte minden előforduló eseményt, történést, értelmezést is jellemez. Mondom, regény, de tudjuk, ma minden irodalmi szöveg határeset.

A vaskos könyv könnyen olvasható, elragad az asszociációkkal teli, csapongó szöveg. Nyilván vannak, akik sokkal többet fölismernek a sok-sok utalásból, mint én, de azok is élvezettel olvashatják, akik nem tudják, hogy a névtelen erdőt - ahol Nappali Kuroskányi bokájára tekeredik egy halott lengyel tiszt keze - Katynnak hívják. Vagy fogalmuk sincs róla, hogy a futballcsapat egyik játékosa, Kubala László híres arról, hogy volt magyar, csehszlovák és spanyol válogatott is. Esetleg nem mond nekik semmit, hogy a Kurt nevű drezdai amerikai hadifogoly levelét - Géza bácsival kölcsönösen megmentik egymás életét - Konrad Vonnegut, Indianapolis címre kell küldeni. De például az 1944-es történetet az ukrán síkságról, remélem, mindenki érteni fogja: "És apu akkor elkezdett verseket mondani. Minden reggel és délben és este elmondott három-három Ady-verset. Egy hónapon belül már tizenöt baka tudta fejből ezeket a verseket, aztán újabb tizenöt tanulta meg őket. Apu azt mondta nekik, bárhová kerüljenek, ez lesz majd a jelszó és az imádság is".

Huncik Péter: Határeset, Kalligram, 453 oldal