Az írások jó harminc éve születtek, és némi magyarázatot nyújtanak Bernhard életének egyik rejtélyére. Arra tudniillik, hogy ha annyira megvetette, lenézte, gyűlöletesnek találta Ausztriát, az osztrák államot, akkor miért fogadta el a kitüntetéseket. Némiképp cinikusan, de őszintén vall erről: csakis a pénz érdekelte. (Öszszesen 17 díjat kapott, 9-ről szól a könyve). Mindez persze nem akadályozza meg abban, hogy dühödten írjon arról is, milyen fafejnek tartja az állam kultúrával foglalkozó hivatalnokait - miniszterig bezárólag. Így hát külön fejezet örökíti meg az igazi nagy botrányt, az osztrák Kis Állami Díj kiosztását is. Ott - 1968-ban - "köszönő" beszéd ürügyén olyan szitok-átok zuhataggal lepte meg közönségét, hogy a miniszter és munkatársai elhagyták a termet.

Nem minden leírt élménye ilyen borongós. Szinte vágyakozva emlékezik Hamburgra, ahol 1964-ben a Julius Campes-díjat vette át. Az elragadtatásban persze annak is része lehet, hogy e díjért kapott pénzén valósíthatta meg nagy álmát, s vehetett meg egy Triumph Herald kocsit. Egyébként akinek volt alkalma ellátogatni a Gmunden közeli - ma Bernhard-emlékhelyként működő - parasztházba, Ohlsdorfba, az tapasztalhatja, hogy Bernhardnak volt érzéke a kényelem, a luxus iránt; sőt az a gyanú is támadhat, hogy igen fontos volt számára, mi marad meg belőle az utókornak.

Krista Fleischmann, az osztrák televízió munkatársa meg is erősíti a feltételezést. Nem cáfolja, csak magyarázza a vádat, miszerint behízelegte magát Bernhardnál: mi egyebet tehetett volna ezzel a mogorva különccel, aki mindamellett elmondhatatlanul vágyott az elismerésre, a szeretetre, s valójában igen melegszívű ember volt? Semmilyen ellentmondást, különvéleményt nem tűrt, a kritikára úgy reagált, hogy szótlanul és sértetten visszavonult. A Heldenplatz 1988-as bemutatója utáni botrányt egyáltalán nem értette, pedig ha az osztrákok simán eltűrték volna, hogy lefasisztázza őket, az már egy más néplélek lehetett volna. Amikor nem sokkal halála előtt - emlékezik Fleischmann - a főpincér nem tartotta kívánatosnak jelenlétét a Sacher kávéházban, mélyen megbántódott.

Ma ez már a múlt. Jó pár esztendő gyötrődés után Ausztria megbékélt Bernharddal, az ő igazságai mára beépültek az osztrákok tudatába. A különös író ausztriai elfogadását serkentette a nagy nemzetközi siker is. A világhír késztette Peter Fabjant, Bernhard féltestvérét és a hagyaték kezelőjét, hogy 1999-ben ügyes jogi csűrés csavarással átértelmezze a végrendeletet, és engedje a művek osztrák bemutatását - amit Bernhard letiltott. Kiadóként azonban maradt a német Suhrkamp illetékessége. Most a huszadik évfordulóra a Suhrkamp Fleischmann filmjét, interjúit is kiadta. A Díjaim pedig már előjegyzésben elkelt, sőt a második kiadás is, most készül a harmadik.

Thomas Bernhard színházban