A véletlen akarta úgy, hogy Habán Zsuzsából jelnyelvi tolmács legyen. A szállodaiparban dolgozott, és már harmincéves is elmúlt, amikor meglátott egy hirdetést: kommunikációs tanfolyam indul. Mivel mindig is érdekelte a kommunikáció, és éppen szeretett volna váltani, jelentkezett. Akkor még azt sem tudta, hogy jelnyelvről van szó.

Ma már azt mondja, kicsit sorsszerű az ő története. A tanfolyamon fokozatosan szembesült azzal, mi is az a jelnyelv, és rácsodálkozott a siketek alkotta társadalmi csoportra. - Az életben mindig is nagyra értékeltem, ha valaki megküzd az akadályokkal. A siketeknél ezt napi szinten láttam megvalósulni. Éreztem, hogy olyan elismerést vált ki belőlem, ami nem enged el - meséli.

Akadályokat leküzdenie neki is kellett, hogy hallóként befogadja őt a siketek világa. Teljesen le kellett vetkőznie a megszokott kommunikációs módokat, új világlátásra, új gondolkodásmódra volt szüksége. Kiderült róla, hogy nemcsak érdeklődő, de fogékony is a jelnyelven kommunikálásra: a jeleket nagyon hamar elsajátította, egyiket sem felejtette el, és ez őt magát is meglepte.

A sors újabb lehetőséget lökött elé. A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SINOSZ) siket főtitkára személyi tolmácsot keresett maga mellé. Habán Zsuzsát bízták meg a munkával, és ezzel belökték őt a mély vízbe. - Azt hiszem, itt kezdődött az én szenvedésekkel teli, de nagyon szép életutam - emlékszik vissza.

Nem is tudta, mibe csöppen bele; csak látott egy embert, akinek joga van az információhoz, és ott állt ő, akinek megvolt a megfelelő "eszköze", hogy hozzájuttassa az információhoz. Karizmatikus, kivételes tehetségű, kétdiplomás siket embernek tolmácsolt tíz éven át. - Vasák Iván főtitkár volt a bizonyíték arra, amit már sejtettem: nagyon tehetséges emberek a siketek, csak a társadalom nem akar tudomást venni róluk. A képességeiket nem jól ítélik meg, és gyakran értelmi fogyatékosoknak tekintik őket - magyarázza a jelnyelvi tolmács.

Erkölcsileg nagy kihívásként élte meg Habán Zsuzsa, hogy a kilencvenes évek közepén ő volt az első Magyarországon, akit hivatalosan is jelnyelvi tolmácsnak hívtak. Addig mindenféle "álnéven" alkalmazták a tolmácsokat: ügyintéző, titkár-titkárnő. Az előítélet, amely a siketeket terhelte, a tolmácsok tevékenységére is rávetült.

Főként siket szülők gyermekei dolgoztak akkoriban jelnyelvi tolmácsként, a hallók csak később jelentek meg ezen a területen. Ha valakinek siketek a szülei, a jelnyelv az anyanyelvévé válik, és ez óriási előny. Habán Zsuzsa sok tolmácstársa felidézi, hogy gyermekkorukban ők a jelnyelvet tartották természetesnek.

- Sokkal több ez, mint munkavállalás, inkább egyfajta választás. Felvállalom-e ezt az ügyet, hiszek-e benne? - mondja Habán Zsuzsa, aki a sors kegyeltjének tartja magát, amiért megismerhette a siketek közösségét. Elsősorban egy mozgalom tagjának érzi magát, és csak utána jelnyelvi tolmácsnak vagy a SINOSZ szakmai vezetőjének.

Az élet minden színterén dolgozik mint jelnyelvi tolmács, a közigazgatástól az egészségügyig. Ha például egy siketnek orvoshoz, a rendőrségre vagy a bíróságra kell mennie, ő segít abban, hogy minden információ pontosan eljusson hozzá. A tolmácsszolgálat tagjai egyébként arra törekszenek, hogy szélesedjen ez a kör, és a siketek is elmenjenek mindenhová, ahová a halló emberek. - Ha egy siket ügyfél szeretne csatlakozni egy önképző körhöz, aktívan részt venni egy ismeretterjesztő előadáson, vagy éppen vállalkozóként tevékenykedni, állampolgári joga, hogy ezt megtegye - sorolja Habán Zsuzsa, hol kellene lebontani a kommunikációs korlátokat.

Gyakran nehezen, türelmetlenül viselik a halló emberek a jelnyelvi tolmácsolást. Minél több a halló, annál bonyolultabb a helyzet: a hangzó kommunikációban megszokott eszközökkel élnek, beleszólnak, hadarnak, körülményesen beszélnek. Habán Zsuzsa tolmácsokat is tanított arra, milyen technikákat alkalmazhatnak, ha ebbe az ütköző szerepbe kerülnek. A lényeg: kimaradni a feszültségből, és csak az elhangzottak továbbadására összpontosítani.

- Klasszikus helyzet, hogy a halló ember megjegyzést tesz az orra alatt, aztán megveregeti a vállunkat, és azt mondja: ezt ne fordítsa, nem fontos - említ újabb szakmai kihívást Habán Zsuzsa. Neki azonban azt is fordítania kell, hogy "ezt ne fordítsa", hiszen ő a két fél közötti kommunikáció eszköze, nem pedig egy szűrő. A jelenlévőket ezért mindig a legelején figyelmezteti, hogy neki az információátadás a dolga; már csak azért is, mert az elmormolt mondatok lényeges tartalmat hordoznak, amelyről a siket ügyfélnek is tudnia kell. Az pedig végképp nem a tolmács gondja, ha valakiből hiányzik a megfelelő intelligencia.

A jelnyelvi tolmács kifejezést is igyekeznek elterjeszteni, hogy a szakma a megfelelő rangra emelkedjen végre. Igaz, a köznapi jeltolmács elnevezésnél vannak sokkal rosszabbak is, például a mutogatós. Nem szeretik a jelbeszéd szót sem, hiszen a jelnyelv ugyanúgy nyelv, mint bármelyik hangzó nyelv.

A vágyott állapot az lenne, ha a külvilágban gondolnának arra, hogy egy rendezvény akadálymentesítése nem csak a rámpák elhelyezését jelenti, noha sokszor még ez sem jut eszükbe. A fizikai mellett a kommunikációs akadálymentesítésre, a jelnyelvi tolmácsolás biztosítására is szükség lenne. - Ott van például egy választási nagygyűlés. A siketek is szavazó, adófizető állampolgárok, de ha kimaradnak az információkból, hogyan tudnak döntést hozni? - említ egy példát Habán Zsuzsa.

Sokszor megtapasztalta, hogy a világ bármely országból érkező siketek egy félóra alatt egyeztetik, összecsiszolják a jelrendszereiket, és remekül megértik egymást. Létezik nemzetközi jelnyelv is, és aki rendszeres kapcsolatot tart más országokban élő siketekkel, kiválóan tud kommunikálni ezzel a kódrendszerrel. A jelnyelvi tolmács részt vett egyszer a siketek világtalálkozóján, ahová 98 országból érkeztek küldöttek, és megdöbbentette, milyen jól "elbeszélgetnek". Ami a halló világban az eszperantónak nem sikerült, a hangok nélküli világban a jeleknek könnyedén megy.

Nagyon zavarja a siketeket, amikor süketnek nevezik őket, bár ez ma már egyre ritkább. Gyakorta találkoznak még a süketnéma kifejezéssel: Habán Zsuzsa szerint kicsit a társadalom lelkiismerete jelenik meg a néma szóban. De tiltakoznak ez ellen, mert egyrészt nem süketek (ez a szó pejoratív tartalommal bír), másrészt egyáltalán nem némák. Hangokat adnak ki, még ha ezek nem is artikulálódnak szavakká.
- Ha valaki bejön hozzánk csütörtökön, amikor klubnapot tartunk, olyan hangzavar van a házban, mintha ezernyi kismadár lenne itt - mosolyodik el a tolmács. Aztán csak annyit mond: - Nem némák ők, hanem jelnyelvhasználók.

tekintse meg videónkat!

Habán Zsuzsa sokszor megtapasztalta, hogy a világ bármely országából érkező siketek egy félóra alatt egyeztetik, öszszecsiszolják a jelrendszereiket, és remekül megértik egymást