A rés és az egész
A tartalom alapos, összeszedett kifejtésére azonban már nem maradt ideje/energiája a szerzőnek. A gyűjtés és a muzeológia területén sok cikket, illetve két komoly kötetet jegyző esztéta könyve ezúttal inkább emlékeztet egy átfésülésre váró, helyenként igen ígéretes alapanyagra, mint kész munkára. Ébli egymás mellé helyezte az elmúlt években megjelent cikkeit, tanulmányait, interjúrészleteit, ahhoz azonban, hogy ezek egésszé álljanak össze, további fáradságos munka és komoly szerkesz-
tői fegyelem szükségeltetett volna.
Az üzletemberek gyűjteményeit taglaló fejezetben például hiába sorakozik fel egy kisebb hadsereg: bankigazgató, biztosítós, ügyvéd, vállalkozó, kommunikációs, valamint szórakoztatóelektronikai terméket forgalmazó cégvezér - nem kapunk átfogó és kielégítő képet a gyűjtésnek ezen szeletéről.
Azonfelül, hogy rádöbbenünk, jé, vállalkozónál is lehet jó kép, mondjuk egy Fehér László, Rozsda Endre vagy Szotyory László, nyugtázzuk, hogy K. G. vállalkozó családja eleinte kifejezetten ódzkodott a festményektől, mi több, ma sem járnak kiállításra, és nem barátkoznak művészekkel. Málnay B. Levente médiaszakértőről kiderül, hogy munkájában szeret az árral szemben úszni, így gyűjtőként "alulbecsült" alkotóktól vásárol, valamennyi képét felakasztja, majd mindennap megnézi őket.
A szponzorálás és mecenatúra című fejezetben a Magyar Nemzeti Bankot igazgató Simor András egy agysebész fizetését veti össze a sajátjával, Bagyó Anna művészeti tanácsadó pedig arra a kérdésre, "Milyen vállalatok kezdtek a rendszerváltás után elsőként műalkotásokat vásárolni?", azt válaszolja: "Művészettörténet-etnográfia szakon végeztem, majd több külföldi országban töltöttem hosszabb időt..."
Sajnálkozik az olvasó a súlyozás és a válogatás híján kialakuló kuszaság felett, hiszen a könyvből rengeteg érdekes információt, adalékot lehet kibogarászni.
Olvashatunk benne a Bauhaus-iskola egykori saját zenekaráról, az Amerikában élő gyűjtő, Szarvasy Mihály dugóhúzó-, öngyújtó- és szovjet propagandaporcelán-kollekciójáról, és az is kiderül, annak idején a Képcsarnokban gyarapította gyűjteményét Örkény István. Történetet találunk benne Aba-Novák Vilmosról, aki, miután felségül vette korábbi aktképének modelljét, eredménytelenül próbálta visszavásárolni a gyűjtőtől a festményt, vagy arról, hogyan nyert múzeumi státuszt 1996-ban a Baktay Ervin Gimnázium.
Szükség volt erre a könyvre. Vártuk nagyon. De vártunk volna még szívesen egy kicsit. Hogy a rések helyett egészet kapjunk.
