Homokból hanglemez

Ki tudja, a Budapest Music Center (BMC) által kiadott, több mint 150 lemez közül melyik volt meglepőbb: amelyiken Sáry László mozdonyhangokból komponált zenét játszott, vagy amelyiken Krasznahorkai László közel öt órán keresztül meséli egyik regényét. Hogy melyik a legsikeresebb, az viszont néhány napja nem kérdés: a Kurtág 80 című albumuk komoly elismerést kapott a MIDEM-versenyben. Egyebek mellett erről is beszélgettünk Gőz Lászlóval, a BMC vezetőjével.

- A BMC százezer kötetes zenei könyvtárral rendelkező zenei információs központ és lemezkiadó, mely egyik különlegességet adja ki a másik után. Néhány napja Kurtág-lemezük bekerült a tavalyi év három legjobb kortárs zenei lemeze közé. A BMC-ről mégis kevés szó esik itthon.

Gőz László: Igyekszünk olyan termékeket előállítani, amelyek műtárgyak is egyben
Gőz László: Igyekszünk olyan termékeket előállítani, amelyek műtárgyak is egyben

- Kurtág 80 című CD-nk a MIDEM Classic Awards- Contemporary kategóriájában 23 ország 127 lemezkiadójának 646 felvétele közül a három legjobb lemez közé került, és ez komoly elismerés. A győztes kiválasztására a MIDEM egy nemzetközi zsűrit kért fel, amelynek tagjai vezető zenei szaklapok, rádiók és egyéb zenei szervezetek munkatársai, akik több száz lemezből választották ki a legjobbakat. Ennek kapcsán talán több szó esik majd rólunk is.

- Erre biztosan sokan felkapják a fejüket, de felkapják-e a kortárs zene és a dzsessz értékeire, vagy arra a lemezre, amelyen Krasznohorkai László közel öt órán keresztül meséli Háború és háború című könyvét?

- Albumaink a világ huszonnégy országában kaphatók, így tehát nem olyan kicsi a célközönség. Amúgy meg biztos vagyok abban, hogy itthon is érdekel jó néhány embert a kortárs komolyzene, a kortárs dzsessz vagy a most megjelent Krasznahorkai-lemezünk.

- Pláne a hangoskönyv térnyerése idején.

- Ez nem hangoskönyv. 1999-ben jelent meg Krasznahorkai László Háború és háború című regénye, melyet a szerző, akkor már súlyosan beteg barátjának, Mészöly Miklósnak megörvendeztetésére a rádió stúdiójában öt egymást követő napon, nem felolvasott, elmesélt. Ezt az irodalomban példátlan anyagot meghallgatva kézenfekvőnek tűnt a BMC munkatársai számára, hogy hozzáférhetővé tegyék. A hazai kortárs zene két kiemelkedő egyénisége, Dukay Barnabás és Gadó Gábor az anyaghoz strukturált improvizációkat alkotott a mű tagolására.

- A kultúra mai állapotában, a letöltések, másolások idején érdemes efféléket csinálni?

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

- A kultúra mindenkori állapotát úgy kell felfogni, mint egy időjárás-jelentést. Ma esik az eső, de holnap már kiderül az ég, aztán majd lesz köd is, meg napsütés. A letöltésről, másolásról meg annyit: mi a formára is adunk. Lemezeink külalakját évek óta a Bachman Gábor-
Yasar Meral páros tervezi, a fényképeket kitűnő fotósok készítik, igyekszünk olyan termékeket előállítani, amelyek műtárgyak is egyben, amelyeket fontos eredetiben megvenni.

- Gondolom, sokan megkeresik, hogy segítse életre szerzeményüket.

- Évente két-háromszázan. Köztük olyanok, akik értékelhetetlen zajokat barkácsolnak, és jelentős kortárs muzsikusok is. Sokszor felmerül: vajon hány szívem legyen, meddig bírjuk mi ezt anyagilag? Mert egy lemez kiadása több millió forintba kerül. A napokban megjelent Eötvös Péter-CD nyolc évig készült, drága zenészekkel, 5.1-es hangminőségben, rengeteg utómunkával. Hasonló igényességgel született díjnyertes Kurtág-lemezünk is. Annak gerincét a tavalyelőtti Kurtág-fesztiválunk hanganyaga adta, amelyet aztán ifj. Kurtág György és édesapja további 200 órányi utómunkával módosított, javított. Ám ha egy szerző még az utolsó pillanatban sem érzi késznek a művét, nekünk azt is figyelembe kell vennünk. Rossini a finálét javította, amikor már ment a nyitány.

- Miből finanszírozzák mindezt?

- Egyéb munkákból. Abból, hogy közreműködünk számos rendezvényen, például a Kapcsolat-koncertek, vagy a Nemzeti Vágta létrehozásában. Most biztosan sokan meglepődnek, hogy mi olyan kérdésekkel is foglalkozunk, hogy a lovasfesztiválhoz hány mázsa homokot kell a Hősök terére szállíttatni, de mi tudjuk: ebből a homokból előbb-utóbb lemez lesz.

- És nemzetközi elismerés.

- Amely abban is megnyilvánul, hogy az amerikai magyar évadon mi mutathattuk be a magyar kortárs zenét: Kurtág és Ligeti műveit Eötvös Péter vezényletével, az UMZE Kamaraegyüttes, Perényi Miklós, Natalia Zagorinskaja és Károlyi Katalin részvételével. Kurtág-est több is lesz, egyiken maga a művész és felesége is zongorához ült. Fellépésüket egyébként rögzítettük, mert jövőre ismét öszszeülnek a világ legjobb zenekritikusai...

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.