A legjobb ABBA az ABBA óta

Jó ideje reneszánszát éli az ABBA, pedig már nem is létezik. A jövő héten ráadást is ad Budapesten a legjobb ABBA-klónnak kiáltott csapat, mivel az első időpontra nagyon gyorsan elfogytak a jegyek.

Harminc évvel fénykora után az ABBA még mindig a csúcson van - ami nem kis teljesítmény, tekintve, hogy jó ideje nem létezik. Pár éve zajos sikert aratott a dalaikból készült Mamma mia! című musical a Broadwayn, amelyet nemzetközi turnéra is vittek, tavaly pedig a belőle forgatott film lett kaszszasiker világszerte. Fellépőruháikból, hangszereikből, emléktárgyaikból idén indul világkörüli útra egy vándorkiállítás, Stockholmban állandó ABBA-múzeum létrehozását tervezik a közeljövőben. Albumaikból majdnem négyszázmilliót adtak el világszerte, a dalokat ma is játsszák a rádiók.

Az eredeti énekesnők hallani sem akarnak az együttes újjáalakulásáról
Az eredeti énekesnők hallani sem akarnak az együttes újjáalakulásáról

De a hűséges régi és az új mai rajongóknak mindez nem elég: újra és újra élőben akarják látni az együttest. Mivel azonban a két A betű tulajdonosa, vagyis Agnetha és Anni-Frid hallani sem akar az újraalakulásról, marad a musical, és persze a különböző ABBA-emlékzenekarok.

Ez utóbbiak közül az egyik legjobbnak tartják azt a társulatot, amelynek tagjai február 10-én és 11-én koncerteznek Budapesten, a Papp László Budapest Sportarénában. A világ legnagyobb ABBA-showja 6 kamionnyi felszereléssel és 50 fős személyzettel gondoskodik arról, hogy minden a lehető legjobban hasonlítson az eredeti koncertek látványvilágára, ráadásul a koncerteken játszik az eredeti zenekar két tagja, Ulf Anderrson és Janne Schaffer. Az ABBA - The Show névre keresztelt műsorban a legnagyobb slágerek segítségével felelevenítik az ABBA történetét az eurovíziós dalfesztiváltól a csúcsig.

Aki pedig további ABBA-élményre vágyik, vagy inkább a görög környezetbe ültetett ABBA-slágerek, vagyis a Mamma Mia! című musical iránt érdeklődik, annak várnia kell áprilisig: akkor az eredeti musicalt mutatják be a Papp László Budapest Sportarénában.

 

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.