Terror a város alatt

A maffia egyik legfőbb vonása, hogy rejtőzködik. Stílusosnak gondoljuk tehát, hogy a róla szóló kiállítás nem abban az utcában van, amelyikben, és háromszor is el lehet menni a kapuja előtt, mire az ember felfedezi.

Már a neten is ugrálni kell egy kicsit, mire az ember megszerzi a címet, hát még az aszfalton. A tárlat hivatalosan az Alkotmány utca 16.-ban található, a valóságban azonban egyáltalán nem, viszont a Bihari János utcában. Nincs se cégér, se tábla, csak egy vasajtó, amelynek méretezésekor egy ritka testi elváltozástól, az ún. vállcsontrövidüléstől szenvedő emberek szolgáltak kiindulópontként. Egy B/4-es, tehát szerény méretű felirat jelzi, hogy célba értünk: ez itt a Maffia Múzeum. Az utolsó csavar, hogy az intézmény nem csak maffiamúzeum, hanem bizony drogprevenciós múzeum is, bár kétségtelen, hogy ez nem baj.

Tulajdonképpen egy panoptikum ez a kiállítás a pincében, viaszfigurákkal szerelt életképekkel, amelyek az olasz maffia történetének jellegzetes mozzanatait igyekeznek feleleveníteni a közönség okulására, valamint 2400 forintért, csoportoknak kedvezmény. Persze a hitelesség kedvéért a jó öreg megtévesztést itt sem hagyták ki.

Az első jelenet rurális környezetben, egy decens szicíliai konyhában játszódik, ahová a mester négy, maffiózó külsejű, tehát borostás alakot illesztett be, akik a Vörös Október Ruhagyár (VOR) öltönyeit viselik, vagy ha nem, majdnem. Középen asztal, rajta 1:100 arányban higított málnaszörpre emlékeztető folyadék kancsóban, nyilván a maffia jellegzetes itala, alatta szakajtó két kiló krumplival, oldalt zsírosbödön, pár üveg lekvár és nyolc szem dió; ha kilenc vagy hét, helyreigazítjuk. Látható, hogy ez itt a kezdet, amikor a szervezett bűnözőknek még nem ment túl jól, zsírban sült krumplit ettek dióval és áfonyadzsemmel, hozzá híg málnát ittak, mint minden más becsületes ember akkoriban, arrafelé. A figurák rejtélyes dolgokat művelnek, egyikük például egy könyvet készül szétvágni konyhakéssel. Mindez persze csak a látszat, a prospektus szerint ugyanis a Beavatás nevű, hátborzongató rituálé tanúi vagyunk: "a szertartáson a tagjelölt ujját megszúrják (...) és a vérét egy szent képére csepegteti. Azután a képet meggyújtják és a beavatandó a markában tartja. Így esküszik holtig tartó hűséget és némaságot."

A második életkép keresztelőt ábrázol, akkurátus, szép munka. De meglepő is, a háttérben álló figurát ugyanis éppen abban a pillanatban fogta meg a szobrász, hogy már-már szétlövi keresztapu bal combnyakát. De persze csak azt hisszük! A kísérőfüzet szerint keresztelőn megbocsáthatatlan illetlenség lett volna lövöldözni, a pisztolyos figura csupán nyomatékot akar adni a kérésének, hogy a gyerekét az ellenséges gengszter tartsa keresztvíz alá, ami azért jó, mert akkor igaz barátok lesznek, és nem irtják ki egymás kedves, szép, dolgos családját randa gépkarabéllyal.

A következő ábrázolat vérfagyasztó. Egy borbélynál járunk, ahol egy lumbágós férfi, nyilván a cégtulajdonos, éppen szétlőtte a kuncsaft fejét egy kétcsövű puskával, mert az nem akart fizetni a hajvágásért, pedig e nélkül is van neki baja elég, itt van például mindjárt ez a lumbágó. Csupa vér minden, de természetesen a látszat megint csal, az igazság az, hogy ez itt voltaképpen egy hepiend, a jelenet arról szól, hogyan végezték ki 1957-ben a maffia egyik legkegyetlenebb gyilkosát, bizonyos Albert Anastasiát nála másfél százalékponttal még kegyetlenebb gazfickók.

A soros installáció egy illegális chicagói kaszinó részlete, ahol éppen ruletteznek. A pincérnél levő pohárban ugyanannak a málnaszörpnek a maradványait véltük felfedezni, mint a beavatáson, ami érthető, tekintve, hogy a prospektus ennél a jelenetnél a szesztilalmat taglalja: sajnos máma csak málna van. Esetleg még limó. És persze a csempészést, így talán nem véletlen, hogy a széken ülő mondén nőalak magyar gyártmányú cigarettát szív.

Az utolsó életkép egy jó véres halfeldolgozó üzembe kalauzolja a látogatót. Két atyafi műanyag halakat darabol, mögöttük két olasz csendőr áll, az egyik éppen egy pisztráng agyonlövésén mesterkedik, segíteni akar, hogy ne ficánkoljon a bárd alatt. Ez persze megint nem igaz. Ha az ember jobban figyel, látja, hogy nemcsak hal van a jelenetben, hanem zacskós heroin is, vagyis a fiatalemberek bűnözők, akiket éppen elfognak, okkal, s joggal. Amúgy meg halat gépkarabéllyal? Ugyan már.

A helyiségcsoport másik részében drogprevenciós kiállítást rendeztek. A szervezők ide főleg iskolásokat várnak, az élethű jelenetekkel ugyanis, azt mondják, jobban lehet hatni a gyerekekre, mint órai előadásokkal. Szemléltető oktatás a drog veszélyeiről, ajánljuk mindenkinek, akit a téma érinthet. Vagyis mindenkinek.

Véres jelenet a borbélyüzletben
Véres jelenet a borbélyüzletben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.