Még függőben a tervek

Már a járókelők is láthatják a budavári volt Honvéd Főparancsnokság újjáépítésére kidolgozott látványterveket, ugyanis azokat az állami fenntartású Várgondnokság Kht. nagyméretű transzparenseken kifüggesztette a romépület falára. Így végül is a budai polgárok és az arra járó érdeklődők eldönthetik, hogy igaza volt-e az I. kerületi önkormányzatnak, amikor esztétikai okokra hivatkozva úgy határozott, nem engedi megvalósulni ezeket a terveket, s tavaly novemberben változtatási tilalmat rendelt el a Dísz téren álló háborús maradványra.

Hogy egyébként jogilag igaza volt-e, azt már például a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal is kinyilvánította, megállapítva, hogy a változtatási tilalom elrendeléséhez a kerületnél az összes jogszabályi feltétel hiányzott, sőt még a saját szmsz-ének is ellent mondott a kerület rendelete. A Budavári Önkormányzat azonban ezen észrevétel minden pontját cáfolta, s nem törölte tilalmi rendeletét. Miután cáfolatait válaszul megküldte a közigazgatási hivatalnak, az rögtön az Alkotmánybírósághoz fordult. Még a múlt esztendő utolsó napján.

A látványtervek a bejárat mellett
A látványtervek a bejárat mellett

Hogy ez miért tűnik fontosnak? Mert január 1-jén a közigazgatási hivatalok államigazgatási hivatalokká alakultak, s ugyanakkor egy faramuci jogi helyzet következtében elvesztették törvényességi ellenőrzési hatáskörüket az önkormányzatok felett. De december 31-én még megvolt ez a joguk. Jelen esetben azonban ennek fontossága csak látszólagos, mert az Alkotmánybírósághoz bárki fordulhat, nem kell hozzá törvényességet ellenőrző szervnek lennie.

Sereg András, az Alkotmánybíróság szóvivője elmondta, hozzájuk január 10-én érkezett meg a közigazgatási hivatal kérelme, s általában néhány hónap szokott eltelni, mire az ügyet tárgyalják. A beadvány valószínűleg a hármas tanács elé kerül, s döntésük a kihirdetés pillanatától érvénybe lép, a fellebbezés lehetősége nélkül. Szőke Balázs, a Várgondnokság Kht. igazgatója úgy véli, áprilisban megszülethet a változtatási tilalmat felfüggesztő alkotmánybírósági döntés, ezzel pedig tovább gördülhet az Szent György tér és a palotanegyed rendbetételét tartalmazó EU-s pályázat ügye, melynek egyik fő eleme a volt Honvéd Főparancsnokság rendbetétele.

Egyelőre azért lobbiznak, hogy a kormány még ne "buktassa be" a projektet, azaz egyelőre ne csoportosítsa át más területre az ide szánt pénzt, amint azt Suchman Tamás, a kiemelt fejlesztésekért felelős tárcaközi bizottság alelnöke tavaly év végén ígérte.

Arra a kérdésre, hogy a nyilvánosság elé tárt terv esetleg változik-e még, Szőke Balázs azt mondta: a forma lényegében ez marad. Véleményt mondani a Várgondnokság internetes oldalán lehet róla.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.