Azaz Cain 1936-os krimije (két évvel az író legismertebb műve, A postás mindig kétszer csenget után) újra a végzetes ösztönök uralhatatlanságára és a társadalmi mechanizmusok embertelenségére világít rá. A pénznek, a szenvedélynek behódolva az ember a bűnnek szolgáltatja ki magát - sugallja
a regény. Aki nem jól szeret, gyilkosokkal vállal szövetséget - élesíthetnénk ki a tanulságot.

Szerelmi háromszögről és biztosítási csalásról olvastunk már. Csakhogy itt a háromszögről kiderül: több szöge van, mint elsőre látszik, s nem is tisztán szerelmi kapcsolatok rendeződnek el benne. És ironikus mozzanat, hogy a főhős biztosítási ügynök, de éppen arra kell rájönnie neki is, hogy nincs biztosíték, nincs biztos pont: a csalókat más csalók játszszák ki, az ártatlanokat értelmetlen fatalizmus pusztítja el. Cain drámai erőket leplez le a katarzis ígérete nélkül.

Az első személyű narráció élőnyelvi szikársággal fogalmaz, az elbeszélő higgadtan számol be a történtekről. A regény - jó hard-boiled prózához méltóan - az utolsó oldalakra is sötét fordulatokat tartogat. A melodramatikus végjáték sem zavaró: kellő ellenpontja az elbeszéltek hideg borzalmának s az elbeszélésmód depresszív minimalizmusának. (Uram Tamás fordítása ihletetten hiteles.)

A kisregényforma kevés szereplőt enged, s a szűkös cselekménytérben vigasztalanul nő a feszültség. Üzenetértékkel bír, hogy nincs, aki elhagyhatná a bűnök színterét. A vonatra szálló sem jár szerencsével, a hajó utasai sem érnek célba. (Az Sz. Bodnár Éva tervezte borítóképen a sínek is a semmibe futnak, nem véletlenül.) Igaz, míg a mű végén az egyik pár elbukik, a másik új életet kezdhet. De ezt az új életet is a régi világban - világunkban.

Európa, 156 oldal, 2000 forint