Apropó, bokály!
De nem ám szolgai ismétléssel! A mintának használt edények díszítményeit nemegyszer alapjaiban változtatták meg az erdélyi fazekasok. Például ők a már akkor is klasszikus madárfigura alá kerek virágot festettek, és megengedték maguknak azt a furfangosságot (nyilván az ellentábor heccelésére), hogy a bokályokra festett sárga, karcsú szarvasok náluk ne előre, hanem hátra nézzenek. És hogy van-e ennek jelentősége annak a kivagyiságán túl, hogy mi visszanézünk rátok, elődök? Van. Az erdélyi mesterek a csodaszarvast ábrázolták, amely őseinket vezetve átlépte élet és halál küszöbét, az élet vizét. A szarvas több mint egy állat, és mivel a történet a vadász szemével válik teljessé, a szarvas rá néz vissza a bokályokon.
Apropó, bokály! Tudják, mi az? Karcsú, egyfülű, körte alakú cserépedény. Hasa alacsony, nyaka szűkül, majd újra kiszélesedik. Függőleges füle oldalt indul ki, lejjebb, mint a száj széle. Feneke keskeny, néha kis talpa van. Szája kerek, kiöntője nincs.
Na, boroskancsó! Ezért volt hát ennyire fontos. Akkoriban még úgy tartozott hozzá a mindennapi élethez, mint most a kávéscsésze, és vajon van-e most olyan kávéscsésze, amelynek díszítésén keresztül a mester az egész világot akarja bemutatni? Madárral, tulipánnal, szarvassal? Amelynek minden egyes vonala más és más jelentést hordoz?
Boldog békeidők, írtuk, amikor különböző stílusok versengtek egymással, melyik is nyerjen teret. Persze, mi számít békeidőnek? Bár ritka, mégis előfordul a motívumok közt a kétfejű sas, mint az államiság jelképe. Aztán az elvesztett szabadságharc után egy mester úgy állt bosszút az áldozatokért, hogy a sas egyik fejét egyszerűen lehagyta - ma civil hetykeségnek neveznénk az ilyet. És akit érdekel ez a világ, az majdnem mindent megtudhat róla a Kárpát-medence kerámiaművészetéről szóló sorozat első, Erdély népi kerámiaművészete című hiánypótló, gyönyörű kötetéből.
Novella/Kieselbach, 254 oldal, 7500 forint
