Az már a köszönetnyilvánításokból kiderül, hogy az alig ötmilliós, technofil Finnországnak legalább hat olyan egyeteme van, ahol európai összehasonlításban is mérvadó nyelvészeti kutatás folyik. A kötetből amúgy is süt, hogy egy pezsgő, versengő, a tekintélyelvet nem tisztelő nyelvtudományi miliőben született, ahol olyasmit is le szabad írni, ami nem számít évtizedek óta kanonizált, kőbe vésett álláspontnak. "Ez a könyv számos olyan állítást tartalmaz, amelyek érvényességét a mai módszerekkel nem lehet teljes biztonsággal megerősíteni: néhány itt közrebocsátandó gondolatom valószínűsége csak 80-90 százaléknyi" - írja minderről a bevezetőben Kalevi Wiik.

A fonetikaprofesszor azt állítja: Európa ma ismert három nagy nyelvcsaládja - az indoeurópai, a finnugor és a baszk - a jelenleginél lényegesen "arányosabban" fedte le az i. e. 5000 körüli évek Európáját. A mai arányokat - amikor a baszk nyelvet nagyjából az európai lakosság 0,2, a finnugor nyelveket pedig a 3 százaléka beszéli, a többiek az indoeurópai vonalhoz tartoznak - szerinte az egyes nyelvcsoportokhoz tartozó népek gazdasági stratégiái (illetve az eltérő stratégiák sikeressége vagy sikertelensége) alakították ki. Ugyanakkor a korábbi területeikről kiszorult népek "nyelvi lenyomata" ma is ott van a később érkező, sikeresebb népek nyelvében (például a finnugor "szubsztrátum" a szláv nyelvekben).

A szerző állításait térképek sokaságával, számításokkal, grammatikai, fonetikai és szókészlet-összehasonlításokkal támasztja alá - vagyis bőséges és kézzelfogható tudományos érvanyaggal dolgozik, nem kinyilatkoztatásokkal operál. Munkája emiatt akkor is nyelvtörténeti alapmű, ha feltételezéseit - vagy azok egy részét - az utókor elveti majd.

Nap, 437 oldal, 4900 forint