A francia példa nyomában
Ki menti meg az amerikai újságokat?
Miközben az Egyesült Államok nagy autógyárainak vezetői kalapozni jöttek a Capitoliumra, és - a gazdasági válságra hivatkozva - újabban a szégyenlősségéről kevéssé ismert szexipar is bejelentkezett állami támogatásért, a médiavállalatok egyelőre hallgatnak. A második legnagyobb lapkiadó, a Tribune Co., amely az ország negyedik számú lapját, a The Los Angeles Timest is megjelenteti, csendben csődvédelmet kért.
Minapi örvendetes hír, hogy nőtt az amerikai lapok weboldainak látogatottsága, de a hirdetések - nyomtatásban és az interneten egyaránt - elmaradnak a várttól. A példányszámok szinte mindenütt csökkennek. A helyi médiában otthonos E. W. Scripps piaci kapitalizációja az elmúlt egy évben 98 (!), a napi- és hetilapokat kiadó Lee Enterprisesé 97 százalékkal csökkent. A The New York Times egymilliárd dolláros adósságot maga előtt görgető kiadójánál 60, a The Washington Posténál 46 százalékos ez a visszaesés.
Ki mentse hát meg az amerikai sajtót? Monroe Price médiakutató az év elején sokak számára az amerikai gondolkodástól idegen, eretnek ötlettel állt elő, amelyet el is nevezett a 2011-es hír és információ a demokráciért törvénynek. Történelmi példára is hivatkozik: 1970-ben Richard Nixon elnök például törvénnyel mentette meg a kétszereplős, helyi sajtópiacot a trösztellenes jogszabályok következményeitől, és biztosított a lapok számára együttműködési megállapodásokat. Price azt javasolja, hogy gondolják újra azt a szöveget, amely az alkotmány első kiegészítéseként a sajtó szabadságát szavatolja. Azzal érvel: a sajtó fontos közfeladatot lát el, "őrkutyaként" működik. (Ezt aztán kevesen tapasztalhatták jobban, mint Nixon.)
Segíteni kell tehát az "analógról a digitálisra" - vagyis a nyomtatott verzióról az internetesre - való átállásában. (A párhuzam annál is beszédesebb, mivel február 17-től az Egyesült Államokban már csak digitál tévéjeleket sugároznak majd az adók. Mintegy hatmillió háztartás szorul állami támogatásra a jelátalakítók beszerzéséhez.)
A kutató konkrét megoldásokat is ajánl: legyen például az újság-előfizetés az adóalapból leírható, vessenek ki némi adót az internethasználatra, a Nemzeti Közrádión (NPR) keresztül pedig hozzanak létre hírügynökséget. (Számos lap egyre kevésbé bírja az Associated Press horribilis tarifáit, helyére most a CNN hírszolgálata igyekszik benyomulni.)
Azt is felveti: dotálják a Kindle-t, az Amazon.com internetes áruház elektronikus könyvolvasó berendezésének elterjesztését annyira, hogy 25 dollár alatt hozzá lehessen jutni, és tegyék alkalmassá mindenféle újság olvasására. Sőt a két háború közötti program, a New Deal közmunkáinak mintájára újságírókat lehetne például felvenni szocioriportokra. Ennek háttere, hogy tavaly mintegy 25 ezer álláshely szűnt meg az itteni médiában.
Price felvetései bírálatokat váltottak ki. Mark Hemingway szerint például számos sebből vérzik az elmélete. Úgy véli, éppenséggel ráfér a sajtóra egy kis karcsúsítás: ha a szenátusról tudósító újságírók száma felére csökkenne, még úgy is 110-en maradnának, vagyis többen, mint a felsőház tagjai. Számos médiavállalkozás ezenkívül valójában rosszul menedzselt családi örökség; ennek iskolapéldájának éppen a Sulzberger família uralta Times Co.-t, a többi közt a The New York Times, a The Boston Globe és az International Herald Tribune kiadóját említi. Arról nem is beszélve: ha a Kindle mostani 350 dolláros árát levinnék 25-re, úgy amerikaiak milliói támogatnának darabonként 325 dollárral egy olyan terméket, amelyet máskülönben nem akarnának megvenni. (Szőcs László, Washington)
A svédek jól bírják a gyűrődést
A svéd újságíró-szövetség a jelenlegi helyzetben ugyan szolidaritását fejezte ki hétfőn a francia kollégáknak, de a honlapján -közvetlenül a nyilatkozat mellett - egy másik jelentés épp arról ad hírt, hogy az Aftonbladet című országos napilap dolgozói épp most írták alá az új kollektív szerződést, amellyel mind a két fél roppant elégedett...
Svédországban az írott sajtó olyan fellegvár, amit eddig még semmilyen "ellenség" nem tudott bevenni, lett légyen az gazdasági krízis, külföldi sajtómágnások bekebelezési kísérlete, vagy egyéb sandaság. Az egyetlen komoly veszélyt a hirdetések időleges elhappolásával éppen egy a világban elterjedt svéd sajtótermék - a Metro című ingyenes nagyvárosi napilap - jelentette, de a reklámpiac hetek alatt ekkor is kiegyenlítődött. Természetesen olyan előfordult már, hogy országos napilap csődöt jelentett - például az Arbetet (majdnem szélső)baloldali napilap a nyolcvanas évek végén -, vagy esetleg két napilap fuzionált, de összességében a svéd írott sajtó rezzenéstelenül stabil.
Ennek oka pedig nem más, mint az, hogy Svédországban, aki egy cseppet is ad magára, az előfizet egy számára politikailag vonzó napilapra. A fiatalok, a dolgozó korúak és a nyugdíjasok is. Ez a hagyomány annyira erős, hogy a szociális hivatal még azoknak is előfizetést nyújt, akik segélyen élnek, mondván, hogy a friss hírekhez való jutás alapvető emberi jog. A nagy országos napilapok (Dagens Nyheter, Sydsvenskan, Svenska Dagbladet, Skanska Dagbladet, Kvällsposten, Expressen) mellett számtalan kisebb helyi újság van az országban, valamint több száz képeslap, magazin. Élnek és virulnak.
A lapok pártpolitikai elkötelezettsége nem túl látványos, ha valamit helytelennek tartanak, függetlenül hovatartozásuktól azonnal támadnak. A hangvétel viszont sohasem durva vagy sértő, és sohasem irányul egymás lejáratására vagy tönkretételére.
A jelenlegi gazdasági krízis lehet, hogy meg fogja kissé tépázni a lapok hirdetési bevételeit, de komolyabb bajuk valószínűleg nem lesz. Legalábbis eddig még mindig megúszták. Az állam közvetlenül nem támogatja sajtót, de a lapok fennmaradását nagyban elősegíti, hogy a cégek és intézmények a reklámra fordított költségeiket levonhatják az adóból. (Staffan Perger, Stockholm)
Németországi kiskapuk
Németországban már alkotmányos okokból is lehetetlenségnek számítana, hogy a szövetségi állam bármiféle pénzügyi mankót nyújtson a sajtónak. Az itteni felfogás szerint a szubvenció megsértené az alaptörvény azon rendelkezését, amely a sajtónak az államtól való teljes szabadságot nyújt. A föderális berendezkedés miatt a "sajtóügyek" tartományi hatáskörbe tartoznak, de elképzelhetetlen, hogy bármilyen politikai színezetű tartományi kormány közvetlenül szubvencionálna magántulajdonú sajtóterméket.
A rendszeren azért nyílnak "kiskapuk". Olyasmi előfordult, hogy a szövetségi kormány vagy a tartományi kabinetek együttműködést kötöttek regionális lapokkal. Egyes állami-tartományi programokról, gazdasági beruházásokról, konferenciákról az illető lapok médiapartnerként kiemelten tudósítottak, ezért cserében állami hirdetéseket kaptak.
Franciaországgal ellentétben a német sajtópiac "szétszórt", a Rajnától keletre kisebb a koncentráció. A lapokat kiadó cégek alapvetően sajtóipari vállalkozások. Pénzügyi-kockázati befektetők nincsenek, a hitelekből kisebb európai sajtóbirodalmat építő brit David Montgomery - ahogy arról lapunk korábban beszámolt - négy év után most januárban eladta egy kölni lapkiadónak a többi között a Berliner Zeitungot is felvonultató németországi médiaportfólióját.
A német lapoknál a "szubvenció" saját forrásból és az előfizetetésekben mutatkozik meg. Gimnazistáknak, egyetemistáknak, sorkatonai vagy civil szolgálatot töltő fiataloknak csaknem ötvenszázalékos árengedményt adnak. A berlini Der Tagesspiegel a normál tarifa (25,90 euró) helyett 13,50-et, a Frankfurter Allgemeine Zeitung 37,50 helyett 17,50-et, a müncheni Süddeutsche Zeitung 38,40 helyett csak 19,50-et kér havi előfizetési díjként a kedvezményezett korosztályoktól. (Dési András, Berlin)
Magyar tervek
Az írott sajtó helyzete Magyarországon sem jobb, elsősorban a napilapok példányszáma csökkent az utolsó néhány évben. A válság enyhítésére irányuló eddig nem szerepelt a sajtó megsegítése. A lapkiadók számára könnyítést csak az jelent, hogy az újságírók beletartoznak az úgynevezett ekhó-körbe, amely kedvezményes adózást tesz lehetővé. A Magyar Lapkiadók Egyesülete február 11-i közgyűlésén szerepel a gondok megoldását célzó stratégiai elképzelés megtárgyalása. - Sarkozy is említette, hogy "a sajtó már a válság előtt is válságban volt" - mondta lapunknak Kázmér Judit a szervezet elnöke. - Mi is már tavaly kezdtünk tervet készíteni a helyzet kezelésére. Szerintünk Magyarországon is beavatkozhatna az állam. Csökkenthetné például a lapterjesztésben foglalkoztatottak szociális terheit, támogathatná az internetes oldalak fejlesztését, dotálhatná a fiatalok lapelőfizetését, és leginkább a már működő olvasásra nevelési programokat - Sajtó és Tanulás (Séta), Hírlapot a diákoknak (Híd) - segíthetné. (K. K.)
