Görbe tükör Hunniában
Hogy filmes ellentétek vannak a háttérben, az a DocuArtban alig látszott. Békés hangot, gesztusokat tapasztalhattunk. Egyebek között fölszelték a dokusok "álmainak tortáját", amelynek három rétege - fikciós, nem fikciós és animációs műfaj - a megálmodott egyenlőséget jelképezte. Novák Emil, a szemletanács elnöke a tortaszelés előtt a dokufilmesek iránt érzett tiszteletről és megbecsülésről szólt. Herendi Gábor (játékfilm)rendező - a szemletanács tavalyi elnöke - viszont fölháborítónak nevezte, hogy egyik televíziós társaság sem foglalkozik kellően a dokufilmek népszerűsítésével. Janisch Attila rendező (ugyancsak korábbi szemlefőnök) pedig kiállt a magyar filmkultúra egysége mellett.
Hogy mennyire nincs egység, azt jelezte a tegnapi kezdés a MOM Park mozijában, amikor a szemletanács elnökének köszöntője után az előcsarnokban Kisfaludy András dokumentumfilmes rendező fölolvasta két szakmai csoportosulás kiáltványát. Ennek lényege, hogy a szemlén félvállról kezelik a dokumentumfilmes műfajt, a rendezvény nem alkalmas arra, hogy párbeszédet hozzon létre a dokufilm és a tévék, a kül- és belföldi kritikusok, a szponzorok és más befolyásos rétegek között. Az aláíró szervezetek újra kinyilvánítják: önálló nemzeti dokufilmes szemlét akarnak, mint amilyen a korábbi évtizedekben már meghonosodott, de aztán abbamaradt.
Más kérdés, hogy ez már többször szóba került. Legutóbb tavaly, amikor azonban a dokus műfaj több képviselője ellenezte az önállósodást. A patthelyzet miatt maradt az, ami eddig volt: a filmszemle első két napján a versenybe zsűrizett tényfilmeket vetítik. De a dokufilmesek táborában is többen elismerik, a műfaj hazai átlagszínvonala lemaradt a nemzetközihez képest. Nem eléggé filmszerű, érdekes és mélyre ható az évente 150 produkciót meghaladó termés jó része. A felszínen megjelenő ellentétek mögött ez is meghúzódik.
A tegnapi vetítéssorozat elején látott egyik film, Szolnoki József Hun volt, hun nem volt című alkotása az erényeket és a hibákat is jól példázza. A témaválasztás - a Közép-Európában föléledő okkultista "hun-identitás" bemutatása - kiváló. Fölsejlik: korunk válságaiból való menekülésként itt egyfajta magyar-hun birodalom álmának kergetése folyik. De éppen csak fölsejlik, mert a rendező nem akar állást foglalni. Akárcsak az a kilencven országgyűlési képviselő, aki tartózkodott a szavazástól, amikor a "hunok" nemzeti kisebbségként való elismerését végül is elvetették.
Nézzünk egy másik példát. Apró örömök - barátságos cím. De tragikomikus hangulat járja be Balogh Ibolya művét. Sorsokat látunk, nagyon egyszerű romániai magyar emberek életét. Ami közös bennük: egy hirdetési újság. Van, aki társat keres, van, aki ősrégi motort, többen a hárommillió lejért bármit megoldó csaló női párost tárcsázzák. Kis mindennapi abszurd - talán még az se baj, hogy a film végül is nem fut ki sehova.
