- Mindig zeneszerzőnek készült?

Tizenöt éves korában még mondták neki: kár, hogy nő

- Gyerekként zenével akartam foglalkozni, hogy ki tudjam fejezni magam. Zongorázni kezdtem, és kis dallamokat kezdtem "komponálni" - minden gyerek ezt teszi, ameddig a környezete által gerjesztett gátlásai miatt el nem fojtja ezt a képességét. Én ehelyett tízévesen megmutattam ezeket a tanárnőmnek, aki bátorított. 13 évesen, egy évvel fiatalabban, mint lehetne, zeneszerzést kezdtem tanulni a konzervatóriumban. A Zeneakadémián folytattam, meg külföldi iskolákban, kurzusokon. Bécsben épp filmzeneszerzést hallgatok.

- Nagyon lelkes, pedig úgy tűnik, kortárs zeneszerzőnek lenni nem épp hálás tevékenység.

- A kortárs zenének nincs kapcsolata a közönséggel, nagyok az előítéletek. A második világháború után a kortárs zene elérte, hogy a közönség kiment a koncertteremből, és még ma is fél visszatérni. Sok zeneszerző úgy érzi, kizárólag az a fontos, hogy mit akar elmondani, de ha emiatt csak a fióknak ír, akkor abba kell hagyni.

- Hogyan kell zenét írni?

- Törődni kell a közönséggel. Ez nem azt jelenti, hogy teljességgel ki kell szolgálni, de szeretni kell. Ma, a látványos filmek, házimozi-rendszerek világában, ahol komplex hanghatásokkal, káprázatos látvánnyal szórakoztatnak, a kortárs zenének nehéz helyt állnia: egy koncerten csak a zene van, nincs látvány, ráadásul el kell menni egy koncertterembe, ahol még a szék is kényelmetlen - ha a zene se jó, a hallgató miért menne vissza? Minden zene, amit annak érzünk, akár az utca zaja is séta közben. De ha közönségnek írunk, nem szabad elfelejteni: a zene szórakoztatás. Arra kell törekednünk, hogy a hallgató jól érezze magát: elszomoríthatjuk, írhatunk "csúnya" hangokat is, de mielőtt kiengedjük az embereket a teremből, fel kell oldanunk a feszültséget. Különben nem jönnek vissza.

- Máshogy ír zenét egy filmhez vagy egy versenyre?

- Filmzenét írni más hozzáállást kíván: nem lehet olyan komplex művet írni, hiszen elvárások vannak, dramaturgia, aminek meg kell felelni. De itt is fontos, hogy az ember örömmel írjon, másképp nem megy. Egy versenydarabnak pedig virtuózabbnak kell lennie, minél több dolgot meg kell mutatni benne. Fontos, hogy a zenészek ne utálják, mert nehéz. Ilyenkor kevésbé kísérletezünk - ez nem jó, a kísérletezés ugyanis fontos. Ezért is gondoltam úgy már korábban, hogy nem indulok több versenyen. De kiderült, hogy az ÚMZF-verseny döntője épp a 30. születésnapomra esik - akkor azt mondtam, jó, ez az utolsó. De most tényleg abbahagyom. Nem szabad versenylónak lenni.

- Hátrány-e, hogy nő?

- Tizenöt évesen még mondtak olyat: kár, hogy nő vagy, így nincs esélyed, de ma már nem érzem ezt. Persze, a gyerekszüléssel kieső évek miatt nehezebb a pályán maradni. De inkább előnyöket látok: a nőkben például olyan érzékenység van, amely a férfiakból általában hiányzik. Viszont zongoristaként vannak hátrányok: sokszor kicsi a kezem a nagy kezű férfiak által írt darabokhoz, egy-egy erővel játszandó darab előtt pedig konditerembe kell járnom.

- Bécsben telepedett le. Más ott egy zeneszerző élete?

- Igen. Több együttes, koncert van, így nagyobb eséllyel kérnek új darabot. Pesten színesebben, kreatívabban lehet komponálni. Bécs visszafogottabb, de biztosabb hátteret nyújt. Ott egy félállásból megélek, így több időm marad írni. Itthon megesett, hogy felkértek, de fizetni nem tudtak, sőt a kottákat is nekem kellett szállítanom. Most mindkét városban dolgozom: Bécsben dolgoztam már big bandnek, most kísérleti kisfilmekhez írok zenét, itthon komponáltam már színtársulatnak. Nemrég kezdtem el az első operámat. Szeretném, ha mindkét városban bemutatnák.