Másként oldja meg a dolgokat. Ha két óvodás között konfliktus tör ki, és sírás lesz belőle, Rigler Zoltán nem kezdi azonnal babusgatni őket; férfiként nem aggódó, inkább érdeklődő tekintettel megy oda hozzájuk, és más szavakat is használ. Már a puszta megjelenésével férfimintát nyújt a gyerekeknek, és ha úgy gondoljuk, hogy a család ideális esetben apából és anyából áll, ez miért ne lenne fontos?

Pedig nem óvóbácsinak készült. Képzőművészt akartak faragni belőle a szülei, de a képzőművészetire nem vették fel, így aztán elszegődött nyomdásznak. Betűszedő lett, majd elvitték katonának. A katonaság után a Tankönyvkiadóhoz ment dolgozni, és felsőoktatási jegyzeteket szerkesztett.

Magyarországon az elsők között ment el apaként gyesre, és ez a nyolcvanas években enyhén szólva szokatlan volt. Rigler Zoltán nemcsak hogy nem büszkélkedett vele, de ahol lehet, el is hallgatta, mert felettébb férfiatlan dolognak tartották. Akárcsak az óvóbácsiságot.

Már ekkor keveredtek nála a hagyományos női-férfi szerepek. Mosott-főzött, a lányai babáinak babaruhát varrt - és amikor délutánonként lerakta őket aludni, fúrt-faragott, parkettázott, lépcsőt épített. A gyes után jelentkezett a tanítóképző főiskola óvónői szakára. Eleinte népművelő akart lenni, de amikor a feleségével a kultúrházakat járták, látták, hogy a sok színvonalas programon alig lézengenek emberek. Ehhez nem volt kedve; elhatározta, hogy inkább gyermekekkel törődik, akiknek még nyitott a lelkük. Lökést adott persze a gyes is, amely olyan jól sikerült, hogy a lányok barátai is hozzájuk jártak játszani, gyöngyöt fűzni, ékszereket készíteni.

Egyetlen férfi volt az évfolyamon, és a főiskolai énektanárja mindjárt az elején közölte: vele, mint egyetlen nővel, annak idején olyan keményen bántak a Zeneakadémián, hogy most ő is szigorú lesz Zoltánnal. Nem volt igazságtalan, de tőle többet követelt. Amúgy senki sem hitte el, hogy tényleg óvóbácsi lesz - azt hitték, a főiskolát csak ugródeszkának használja.

Ám nem így történt. Rigler Zoltánt egy belvárosi óvodába hívták, és immár óvóbácsiként szerzett diplomát. Még a Tankönyvkiadóból ismert egy pszichológust, aki ugyanebben az óvodában dolgozott.

Már az elején meglepte a női kollégákat. Nem volt például divat homokvárat építeni, hiszen ez összekoszolja a ruhát, Rigler Zoltán viszont boldogan belevetette magát a várkészítésbe. S mindjárt előbújik belőle a pedagógus is, amikor azzal érvel: a homokkal a finommozgás is fejlődik.

Mégis otthagyta egy év után az első óvodát. - Mint minden óvóbácsi, én is máshová helyezem a hangsúlyokat. Bizonyos dolgokban többet engedek, mint egy nő, más dolgokban kevesebbet. Ha egy nő ítéli meg mindezt, akkor magából indul ki - magyarázza diplomatikusan, mi vezetett a szakításhoz. Mint mondja, a férfiak nagyobb fizikai ereje adja azt a "felelőtlenséget" vagy inkább bátorságot, amely az óvónénikből rendszerint hiányzik. Aztán egy fotóra mutat: egy rúdon fejjel lefelé lóg egy férfi, a kezében egy gyerek. Ha ő ilyet csinált, a kolléganői nem győztek szörnyülködni.

Boldog óvóbácsiként dolgozott négy évig egy másik óvodában, majd megpályázott egy óvodavezetői posztot, amelyet már tizenhat éve lelkesen betölt. - Amikor a mostani óvodába érkeztem, egy sor olyan dolgot láttam, amit egy férfi azonnal észrevesz. A szoba sarkában az ajtó például nem a falra, hanem a szobára nyílt. Én átrakattam az ajtót a másik oldalra, és most a küszöbről belátok az egész szobába - érzékelteti, mi mindenre jó a férfiak erősebb műszaki érzéke.

Vegyesen reagálnak a szülők Rigler Zoltán jelenlétére. Attól is függ, ki menynyire liberális családban nevelkedett, mit tanult a szüleitől, voltak-e ellenkező nemű testvérei. Ha valaki a "női munka-férfi munka" szemléletben nőtt fel, aligha lesz óvóbácsi-párti. Az első munkahelyén egy óvodai csoport utolsó évébe csöppent bele, a szülők márciusra fogadták a bizalmukba. Az egyik kisfiú apja azt mesélte, hogy a gyereke akkor szerette meg őt, amikor török bugyogós bácsikat, mecsetet és türbét rajzolt neki - ráadásul repetát is adott, márpedig ezért a kollégájánál úgy kellett pitizni.

Aki óvóbácsi, tudatosabban választja ezt a pályát, a lányoknál adódik a gyereknevelés. Rigler Zoltán elsősorban óvóbácsinak tartja magát, óvodavezetőként hiányzik is neki ez a munka; igaz, ha kell, örömmel beugrik helyettesíteni. És ha egy gyerek a vécében elkiáltja magát, hogy "kész vagyok", és ő éppen arra jár, eszébe sem jut az óvónénire várni: megtörli a gyerek fenekét.

Trükköket vet be, hogy odacsalja a férfiakat az apás szülői értekezletekre, de így is legfeljebb tíz-egynéhányan jelennek meg. Pedig egyszer sörgyári mérnököt választott meghívott vendégnek, hátha ez több apukát odavonz. Kétszeres szakítás ez a hagyományokkal: a szülőikre általában az anyák járnak, és a témák is "nőiek" (például a gyereknevelés). Rigler Zoltán igyekszik a férfiakhoz passzoló napirendet összeállítani. Volt, hogy állatorvost hívott meg, aki az állatgondozásról beszélt, hiszen a háziállatokkal főként a férfiak foglalkoznak.

Férfi óvodapedagógusok szakosztálya: ezt is Zoltán alapította két évvel ezelőtt a Magyar Pedagógiai Társaságon belül. A szakosztálynak alig több mint egytucatnyi tagja van... Országos szinten sem jobb a helyzet - körülbelül hetven óvóbácsi tartja ma a frontot Magyarországon.

Férfiszervezetet is létre akart hozni az óvodavezető. Hallotta, Svédországban azért alapítottak efféle szervezetet, hogy a férfiak saját maguk mutassák meg a nemükből fakadó pozitívumokat. - A férfiaknak is rengeteg jó tulajdonságuk van. De ha például a családon belüli erőszakról esik szó, szinte mindenki a férfiak erőszakosságára gondol, nem mindig helytállóan - vallja. Szervezkedni kezdett, és neves szakemberekkel is felvette a kapcsolatot, ám végül feladta. Sokan mondták, hogy a magyar társadalmi viszonyok között úgysem működne a dolog.

Rigler Zoltán ma már azt gondolja, nekik lett igazuk. Pedig szerinte minden téren úgy teljes a világ, ha kétpólusú: férfiakból és nőkből áll.

Már az elején meglepte a női kollégákat. Nem volt például divat homokvárat építeni, hiszen ez összekoszolja a ruhát, Rigler Zoltán viszont boldogan belevetette magát a várkészítésbe