A negyedik művet, a népszerű Egy éj a kopár hegyen című Muszorgszkij-darabot is már tíz éve játszották, most azonban jó kezdésnek bizonyult, amiről ez a darab szól, az most megszólalt: az eleje fenyegető volt, mint amikor a fehér cápa közeledik a filmben, aztán harsogott a zenekar, szépek voltak a szólók, halk és finom lett a végére a hangzás. Parádés előadás, lehet, hogy túlságosan is parádés, de ez a koncert eleje, miért is ne mutatná meg a karmester, hogy mit tud, miért ne lobogtatná kicsit a haját.

Nem is vele van a baj, hanem a csellistával, Robert Cohennel, aki nagyon szép életrajzzal érkezett, benne van mindaz, ami ma illik, a csodagyerekkezdés és a kamarazenei fesztivál, mindehhez még két ritka művet is hozott, Prokofjev befejezetlenül maradt Concertinóját és Dvorák Csendes erdők című darabját. Nagyon különböző zenék, Dvorák lírai, Prokofjev érzelmes és fanyar, de tulajdonképpen mindegy, mert ezt el is kellene játszani. Robert Cohen hangszere szépen szól, de a hang egyenetlenül jön ki belőle, mintha az ember valami kinyúlt, régi kazettát hallgatna az autórádióban, elindul a hang, de elvész az ereje, aztán életre kap, majd megint halkulni kezd. A vonó minden irányváltása jól hallatszik, úgy nyekereg a hangszer, mintha tekerőlant volna. A taps a szünet előtt udvarias, de arról szó sincs, hogy ráadást kellene adni.

Meglepő módon Saint-Saens népszerű Orgonás szimfóniája is először szerepelt a Fesztiválzenekar műsorán, bár a továbbra is parádés előadás ellenére az ember kénytelen bólogatni: negyedszázadonként elég ebből egy. Az Orgonás szimfónia nagyot szólt vagy sejtelmesen suhant, de mintha ez lenne minden jó tulajdonsága, a részletek szépsége, az a valószínűtlen hangszerelés, hogy orgona is kell hozzá meg két zongora, pedig alapvetően tényleg szimfónia. Az egész azonban nem állt össze egy nagy művé, csapongott, zagyvult, fenségesen és lenyűgözően értelmetlen volt. De ez mintha nem a zenekar és nem a karmester hibája lett volna, a mű maga ilyen, óriási erőkkel mutatja meg a semmit. Vagy valamit, de hogy mi az a valami, arra még nem sikerült rájönnöm. Talán huszonöt év múlva.