Kevés a szép étlap, de azt díjazzák

A honi vendéglősök zömét nemigen érdekli, hogy néz ki az étlap, amelyet a kuncsaft elé tesz: az összkép nem túl fényes - vallja az első magyar étlapverseny zsűritagja, akit az a szerencse ért, hogy szépet is láthatott.

Három pesti lokál vitte el az első magyar étlapszépségverseny fődíjait. A Vendég & Hotel című szakfolyóirat által felkent zsűri szerint dizájnban a Gerlóczy Café & Restaurant, az Onyx Restaurant és a Biarritz Restaurant & Café étlapja a legerősebb, a különdíjat a Royal Szálló Rickshaw nevű étterme kapta. Harminchat aspiráns közül választották ki a három (négy) győztest.

A folyóirat főszerkesztője, Vágó Ágnes a kezdeményezésről elmondta: nem volt különösebb koncepciójuk, egyszerűen kíváncsiak voltak, hogy a versenyfelhívás mennyire mozgatja meg a szakmát. Kellemesen meglepődtek. A lap egyébként nemcsak a külcsínre, hanem belbecsre is kíváncsi volt; sokat elárul, hogy a dizájnban második legjobbnak ítélt hely a tartalomkategóriában is dobogós lett. Vágó Ágnesék azt tervezik, hogy legközelebb borlap- vagy itallap-versenyt hirdetnek.

A zsűri egyik tagja, Szigeti Péter, a Kreatív című lap főszerkesztője szerint a magyar vendéglátószakma reprezentánsainak zöme egyáltalán nem foglalkozik az étlapok megjelenésével, az összkép tehát nem túl fényes. Van aztán egy kisebb halmaz, amely viszont sajnos úgy érzi, hogy mindent be kell dobnia, és ezért általában túllő a célon: csinál egy zűrzavaros, sokszor majdnem gusztustalan, ételfotókkal nyomorított, túlcsicsázott füzetet, amelyet kézbe venni se jó, nemhogy olvasni.

Nagyon kevesen, bár hál istennek, most már egyre többen vannak, akik értik, mi is valójában a étlap lényege: visszafogott, letisztult, ügyesen tagolt, jó arányérzékkel összeállított segédlet, amely tökéletesen illik az étterem arculatához, egységet alkot a konyhával, a berendezéssel, a kiszolgálással, a stílussal és a hangulattal. Ezt a törekvést vélte felfedezni Szigeti a győztes darabon is: az volt a benyomása, hogy a dizájner már az étterem felújításánál ott volt, ezért kezdettől fogva tudta, mi illik legjobban a hely szelleméhez. A pályázók között egyébként voltak egyszerűbb, olcsóbb vendéglők is, tehát bebizonyosodott, hogy szép étlapot nem csak a menő helyeken találni.

Ami a tartalmat illeti, a tapasztalat az, hogy ami szép, az többnyire jó is. A legjobbak az étel-ital sorukat világos rendszerben, szűkszavúan, jól tagoltan tálalják, kerülik a dagályos, gasztrokulturális leírásokat és azt a kínos jópofizást az ételek bemutatásakor, amely nálunk mostanában annyira jellemző - tette hozzá Szigeti.

A magyar vendéglőkben, fogadókban a XIX. század első harmadában bukkantak fel az étlapok: az első darabok fél méter széles, falra akasztott papírlapok voltak, és többnyire nem tettek ki belőlük egynél többet. Az álló formátumú, többlapos és több példányban forgatható verzió az 1860-as években terjedt el; az 1910-es évek második feléig ezek a szépen illusztrált, metszetekkel, grafikákkal és hirdetésekkel színesített füzetek uralták az éttermeket. A két világháború között, mint annyi más szolgáltatás, a vendéglátás is megváltozott, és vele változtak az étlapok: az egylapos változat vette át a vezetést. De többnyire még ezek az egyszerűbb készítmények is igen esztétikusak voltak, gyakran a korszellemhez passzoló, magyaros motívumokkal díszítették őket.

- Az ötvenes-hatvanas években volt a mélypont, a rossz papírra igénytelenül nyomott étlapok korszaka - ez egyebek mellett az anyaghiánnyal magyarázható. A javulás a 70-es években kezdődött, a leghíresebb helyek (például a Gundel vagy az egykor Fórumnak nevezett szálló étterme) ekkoriban kezdtek szakemberekkel terveztetett, igényesebb és esztétikusabb étlapokkal dolgozni - adott rövid történeti áttekintést Csapó Katalin, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum munkatársa.

A Gerlóczy Café & Restaurant étlapja a legjobbak egyike
A Gerlóczy Café & Restaurant étlapja a legjobbak egyike
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.