Olykor minden tökéletes

Első színészélménye ötéves korához kapcsolódik, azóta Hollywood színház- és filméletének elválaszthatatlan része. Harvey Weinstein ráosztja Erzsébet királyné szerepét a Szerelmes Shakespeare című drámában, amiért 1999-ben Oscart kap. A hetvenöt éves Judi Dench-csel Koppenhágában beszélgettünk, miután átvette az Európai Filmakadémia életműdíját.

- Az Európai Filmakadémia életműdíja átvételénél majdnem elsírta magát.

- Igen..., remélem, hogy nem azt jelenti, hogy akkor most mindennek, vége, ennyi volt. Több mint hatvan éve vagyok a pályán, nincs garancia arra, hogy még sokáig elhalmoznak szerepajánlatokkal. Mindannyiunk sorsa Isten kezében van.

- Én úgy látom, nincs oka panaszra. Sőt az a hír járja, hogy munkamániás.

- Csak azzal tanul a színész, ha valami olyat csinál, amit addig soha. Én pedig mindennap szeretnék tanulni valamit. Két filmem is készül jelenleg, Sally Potter Rage című produkciója és Rob Marshall Nine című drámája. Március 18-án lesz a premierje a japán Yukio Mishima Madame De Sade című művének a londoni Wyndham's Theatre-ben, ennek egyik főszerepét alakítom. Persze mindig beugrik valami tévés produkció is.

- Sally Potter filmjéről nagyon jó hírek keringenek. Mesélne róla?

- Semmit sem tudok mondani! Még elképzelni sem tudom, milyen lehet a film. A forgatás nagyon furcsa volt: egyedül maradtam egy szobában a szövegkönyvvel, a rendezővel és a kamerával. Ott rögzítettük az én jeleneteimet. Nagyon gyorsan lezajlott a forgatás, három nap alatt. A film többi részéről semmit sem mondtak, még azt sem, hogy ki a többi színész benne. Eddie Izzard a napokban mondta nekem, hogy ő is így járt Sallyvel - egyébként a világ legviccesebb embere, mindig megnevettet. Ha tudok, mindig elmegyek valamelyik előadására.

- Melyik a nagyobb szerelem? A színház vagy a mozi?

- Egyértelműen a színház. Itt akár mindennap jobb és jobb lehetsz. Ez sok mindentől függ, a közönségtől, a többi színész intenzitásától. De nagyon ritkán vannak olyan napok, amikor minden tökéletes. Pályafutásom során ez háromszor történt meg. Nem tudom, hogy mi a konkrét recept, ezért is nagy öröm, ha megtörténik, különösen ha éveken át hiába várod. A film esetében hiába is várnék ilyet. Egyszer fölveszik, és kész. Sosem tudsz a legjobb lenni.

- A James Bond-filmekben 1995 óta állandó szereplő mint a brit titkosszolgálat vezetője.

- Óh, nagyon elbűvölő dolog a James Bond-filmekben szerepelni. Az első a Goldeneye volt. A premierpartin többen megkérdezték, hogy mit keresek ott, és elhűltek, amikor közöltem velük, hogy szerepelek benne. De különösen az örömteli, hogy a tizenegy éves unokámat teljesen sikerült elbűvölnöm azzal, hogy Bond főnöke vagyok. A Bond-filmek egy teljesen új rajongótábort jelentenek, akik talán eljönnek a színházba is.

- És még taktikázik is: a Quantum csendje londoni bemutatóján egy 007-es tetoválás volt látható a nyakán.

- Igen, régóta megvolt, jó poénnak tartottam felrakni. Nem gondoltam volna, hogy az összes újság ezzel lesz tele. De nem ez a legkedvesebb premieremlékem. Férjemtől (Michel Williams, színész - A szerk.) minden pénteken kaptam egy vörös rózsát, és a Halj meg máskor bemutatóján, ami nem sokkal a halála után volt, egy riporter átnyújtott nekem egy vörös rózsát. Ötletem sincs, hogyan nyomozhatták ki, de nagyon jólesett.

- Hogyan éli meg a filmipar körüli show-bizniszt? Amikor 1999-ben megkapta az Oscart, szupersztár lett - hatvanöt évesen.

- Ámulatba ejt a show-biznisz, álmomban sem gondoltam volna, hogy a karrierem valaha is ilyen fordulatot vesz. Különösen hogy még fiatal koromban, a pályafutásom kezdetén azt mondták nekem, sosem fogok filmezni, mert az "arcom nem jó hozzá". Harvey Weinstein látta a Mrs. Brown című BBC-tévéfilmet, és kijelentette, hogy megvan az a filmes arc, amelyet régóta keres. 1957-ben az Old Vic társulatával fél évig turnéztunk az Egyesült Államokban, életem egyik legboldogabb időszaka volt. Mindig is szerettem volna visszamenni. Ez a vágyam csak harmincnyolc évvel később teljesült, hogy csevegjek Harvey-val a Mrs. Brownról.

- És ki mondta, hogy "nem jó a filmhez az arca"?

- Nem emlékszem!

Judi Denchnek esze ágában sincs visszavonulni
Judi Dench a filmezésnél jobban szereti a színházi munkát
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.