A YouTube-sokk

A legutóbbi amerikai elnökválasztási kampány egyik kisfilmjét mindössze hatszor vetítették le egy kisebb virginiai televízióban, majd egy benne tévesen elhangzó adat miatt visszavonták, és így - kibocsátója szándékának megfelelően - végleg lekerült a műsorról. Csakhogy a mindenki által szabadon gazdagítható videomegosztó portál, a YouTube közössége azonnal lecsapott rá, saját birodalmába emelte, és új életet lehelt a felvételbe. Azóta több millióan (!) nézhették meg.

Ez a példa tökéletesen mutatja, hogy - az egyre több háztartásban jelen lévő nethozzáféréssel és kézikamerával megtámogatva - mekkora jelentőségre tett szert ez az új műfaj. Egészen biztos, hogy a politikusoknak és egyéb közszereplőknek gyorsan meg kell tanulniuk, hogyan bánjanak ezzel a korábban nem látott, meghatározó lehetőséggel. Ha nem ismerik fel, hogy szerepléseik ezután önkéntelenül is egy radikálisan újszerű valóságtérben landolnak, ha nem kísérleteznek ki ezzel kompatibilis beszéd- és viselkedésmódokat, nagyon könynyen ráfázhatnak (illetve menthetetlenül lemaradnak alkalmazkodni tudó társaik-ellenfeleik mögött).

Ráadásul a YouTube nemcsak rögzít (és így, mint láttuk, gyakran leleplez), hanem alkot, értelmez - és átértelmez is. Hogy a politikánál maradjunk: Sarah Palin vagy George W. Bush combos bakijaiból a mai napig is készülnek a komikusan sűrűre komponált, saját készítésű videomixek, de hazai politikusok elszólásaiból, nyelvbotlásaiból létrehozott házi "best of" alkotás is több létezik. (A verbális csetlés-botlásban legtehetségesebb honatyák egészen sokra, akár humoros-zenés videoklipszerepekig is vihetik.)

A YouTube-on mindemellett számos komoly tehetség bukkan fel - korábban ismeretlen énekesek, táncosok, komikusok és naprakész videobloggerek árasztják el a megaszervert, amely nem mellesleg mozgóképarchívumnak sem utolsó: '89-es hazai felvételeket éppúgy visszanézhetünk rajta, mint régi Táncdalfesztiválokon készült képsorokat vagy ritkaságszámba menő (akár tévében sosem sugárzott, saját készítésű) interjúkat is. De temérdek komoly művészi igénnyel elkészített filmklip vagy akár animáció is akad, amely itt bukkant fel először és tett szert hatalmas népszerűségre. YouTube-on "őshonos" video-, performance- és szavalóművészeket is könnyűszerrel találhatunk - akik, nem mellesleg, gyakran semmivel sem maradnak el offline társaiktól.

A YouTube elképesztő népszerűségének köszönhetően természetesen teljesen átalakítja a közös beszédtémákat is - ma már senki sem fog értetlenül nézni ránk, ha egy társaságban a tegnapi tévéműsor helyett például az Evolution of Dance című klipre hivatkozunk. A legnagyobb slágereket a hozzájuk kötődő táncokkal megidéző - mellesleg valóban zseniális - "táncevolucionista" mozgáskomédiásról készült szupernépszerű amatőr felvételt eddig a pillanatig nagyjából száztízmillió alkalommal nézték meg.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Ha mindez nem lenne elég, sokan a YouTube-ban látják az oktatás egyik roppant hasznos - sőt előbb-utóbb nélkülözhetetlenné váló - eszközét is. Komoly cikkek és tanulmányok magyarázzák el, hogyan vethető be a videomegosztó leghatékonyabban a tanórákon. Az ötlet működőképesnek tűnik: a YouTube-on jóformán megszámlálhatatlanul sok hasznos felvételt találhatunk - városképeket éppúgy megismertethetünk a segítségével, mint filmrészleteket vagy verseket.

Manapság az ember már nem annyira egy-két konkrét videó kedvéért megy fel a mozgóképes megamédiumra, hanem, a tévézés mintájára (és egyre inkább helyette), úgymond "YouTube-ozni". A felület, mondani sem kell, ennek a célnak is tökéletesen megfelel. Olyannyira, hogy percenként többször megújuló műsora majdhogynem áttekinthetetlennek bizonyul még a céltudatosan, precízen kiválasztott keresőkifejezések mentén haladók számára is.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.