Utazás Mészöly Miklós mesevilágába

A hagyományoknak megfelelően Szekszárd, a szülőváros idén is megrendezi - január 19-én - a Mészöly Miklós-emléknapot az író nevét viselő egyesülettel közösen, intézmények és civil szervezetek bevonásával.

Pócs Margit, a város polgármesteri hivatalának közművelődési referense lapunknak elmondta: a már hatodik alkalommal megszervezett nagyszabású rendezvénysor az előzőekhez hasonlóan Mészöly munkásságának egy szeletére fókuszál.

Ezúttal a meséi kerülnek középpontba. Néhányukból részletek hangzanak el a Pécsi Tudományegyetem Ilylyés Gyula Főiskolai Karának dísztermében a hallgatók, a Garay János Gimnázium - Mészöly hajdani iskolája - diákjai és a megyei könyvtár gyermekkönyvtárának színjátszói előadásában. A délelőtt tíz órakor kezdődő, egész napos megemlékezésen Urbanik Tímea irodalomtörténész Mészöly Miklós mesevilágába kalauzolja hallgatóságát.

Ugyanitt jelentik be a Mészöly meséinek dramatizálására buzdító országos pályázati felhívást. Azt kérik, hogy elsősorban tanárok és diákok vállalkozzanak a feladatra, amelynek elvégzésére közel háromnegyed esztendő áll a rendelkezésükre.

A pályázat célja egyebek között a különös mesevilág megismertetése a nagyközönséggel, emellett a generációk összehozása a közös munka örömére, illetve a pedagógusok aktivizálása. A legsikeresebb munkákat a pályadíj mellett azzal is honorálják, hogy bemutatják őket a következő Mészöly emléknapon.

A rendezvényen Baranyai László író Kettős Tükörben címmel idézi föl emlékeit Mészölyről és özvegyéről, a már szintén elhunyt Polcz Alaine-ről, majd átadják a Mészöly Miklós-díjat, valamint az emlékplakettet. Délután megkoszorúzzák a Mészöly szülőházán elhelyezett emléktáblát, majd a Babits-ház szomszédságában levő Irodalom Házába, egyben Mészöly Miklós Múzeumba vonulnak az érdeklődök, ahol Fogarassy Miklós: "Még nem jött fel a nap" című könyvének bemutatójával és beszélgetéssel folytatódik a program.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.