Az "új CD": újságmelléklet és pendrive

A visszaeső lemezeladások ellenére még mindig sok új kiadvány lát napvilágot, amelyek közül nem egyszerű kitűnni. Néhány hazai zenekar új hanghordozó-formátumokkal próbálkozott az utóbbi hetekben.

Mióta bő egy éve a Radiohead azzal hívta fel a figyelmet új albumára, hogy azt bárki ingyenesen, legálisan tölthette le weboldaláról, világszerte előadók sora próbálja meg újfajta módon kiadni zeneanyagát. Itthon az utóbbi hetekben kétféle érdekes formátum látott napvilágot: a KFT a Pesti Est mellékleteként, a Zanzibár pedig pendrive-on jelentette meg új dalait.

A KFT A bábu visszavág című, harmincezer példányban nyomott lemeze december elején, a Pesti Est műsormagazin mellékleteként került a hallgatókhoz. Az ötlet Márton András dobostól származik. - Régóta gondolkodtunk azon, hogyan lehetne minél több emberhez eljuttatni az új dalokat - mondja a zenész. - Aztán 2007-ben Prince a Daily Maillel közösen jelentette meg a lemezét, és ez az ötlet itthon is megvalósíthatónak tűnt. Nekünk a magas példányszám volt fontos, és az, hogy ne promóciós kiadványt kapjon a közönség, hanem valódi lemezt.

A Zanzibár gitáros-dalszerzője, Sidlovics Gábor azt mondja: a fiatalok felé szerettek volna nyitni azzal, hogy pendrive-on is kiadták Őrangyal című albumukat. - Felnőtt egy generáció, amelynek a CD már legfeljebb csak üres adathordozót jelent, amelynek tagjai értetlenül állnak, ha csak tizenkét dalt kapnak. Nekik már több kell, valamilyen extra tartalom, ennek kiadására pedig alkalmas az egy gigabyte-os pendrive.

Így kerültek fel az együttes nevével ellátott adathordozóra például fotók, videoklipek, régi demók és egy internetes kód, amellyel az együttes weboldalán található "VIP-szoba" tartalmához, vagyis további érdekességekhez lehet hozzáférni.

Zanzibár - Jönnek újak

Ugyanakkor mindkét zenekar kiadta hagyományos formában is az anyagot, mert azt mondják, mindig lesznek olyanok, akiknek fontos, hogy kézbe vehessék a lemezt, nézegethessék a borítót. Márton András szerint annyira alacsony már a CD-eladás, hogy azon nem ronthat az ingyenes kiadás, a CD-t csak a legnagyobb rajongók keresik. A félezer példányban nyomott hagyományos, borítófüzetes lemezre feltettek egy plusz felvételt (Az ősemberek mi vagyunk című dal 1981-ben, kazettás magnóval rögzített koncertváltozatát), így ez ritkaság lehet. Bár a KFT melléklet sikeres volt, hiszen órák alatt elfogyott, és többnyire jó visszajelzéseket kaptak, nem terveznek ismétlést. Az újabb, már készülő lemezt valamilyen más, de hasonlóan érdekes és újszerű formában juttatják majd el a rajongókhoz. Sidlovics Gábor azt mondja: ameddig gyártanak lejátszókat, addig a Zanzibár is készít CD-t, de extra tartalmak átadására a pendrive a megfelelő eszköz. Így megeshet, hogy legközelebb már a pendrive-ból jelenik meg több.

KFT - Fénygolyók

 

A Zanzibár együttes pendrive-on muzsikál
A Zanzibár együttes pendrive-on muzsikál
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.