Az egyszeri lemez

Ha kifogytunk a táncolható zenékből egy házibulin, vegyük elő nyugodtan a Kolin Yell into the kazoo című lemezét: ezen csak erősen elektronikus beütésű, ütemes, jól táncolható, időnként dallamos számok követik egymást, így bő negyven percre megoldhatjuk a talpalávaló kérdését. Persze, csak ha túltettük magunkat az igencsak irritálóra sikerült zajon, ami az intro.

A dalok persze valószínűleg nem hagynak mély nyomot vendégeinkben, akik legfeljebb néhány dallamra emlékeznek majd. Ezzel ne is törődjünk, a lényeg, hogy a diszkóhangulatot garantálják a dalok. A házibuli entellektüel résztvevői pedig elcseveghetnek arról, jó ötlet volt-e beleapplikálni az egyik dalba az ősrégi, Gö-gö-göri kezdetű kiskamaszmondókát.

S ha valakinek nem csengene ismerősen az együttes neve, ne önmagát okolja. Mostanáig nem nagyon hallottunk a trióról, és a lemez borítója sem segít a tájékozódásban: a közreműködők nevén kívül nincs rajta túl sok információ. A weblapot nézegetve is úgy tűnik, a zenélés a legkevésbé fontos tevékenység az életükben - egyetlen sort sem tudunk meg az együttesről vagy a tagokról, a hírek menüpontban pedig csak 2007-es eseményekről olvashatunk.

Ha tehát ezentúl se nagyon hallunk a Kolinról, ne csodálkozzunk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.