Punk és intimitás
- A "showcase" fogalma a zenében olyan koncertet jelöl, amelyen a közönség egy része szakmai szempontok alapján figyeli, ami a színpadon történik - mondja Retkes Attila, a Művészetek Palotája munkatársa, a Jazz Showcase programszervezője. A háromnapos tehetségbörzét holland minta alapján kezdeményezte Kiss Imre, a MüPa vezérigazgatója. A háromnapos rendezvénysorozat fő célja, hogy a magyar dzsessz legfiatalabb generációja, döntően a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dzsessz tanszakos hallgatói, illetve a néhány éve diplomázottak bemutatkozhassanak. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne volnának az étlapon autodidakta, illetve magukat más, külföldi intézményekben képző zenészek is. A Jazz Showcase keretében professzionális hang- és fénytechnikai körülmények között, negyvenöt perces koncerteken mutathatják meg magukat a fiatal dzsesszisták - nem csak a rajongóknak, barátoknak.
- A lehető legszélesebb magyar szakmai közönség mellett számos vendéget hívtunk külföldről, szakírókat, impresszáriókat, rádiósokat, klubtulajdonosokat, fesztiválszervezőket, akik nemcsak a hazai dzsessz hírét tudják elvinni a világba, hanem konkrét segítséget is tudnak nyújtani az együtteseknek - így Retkes Attila. A szervezők nem kergetnek hiú ábrándokat: a tehetségbörze eredménye nem abban látszik majd meg, hogy néhány hónapon belül magyar produkcióktól lesz hangos az európai dzsessz-szcéna - közép- és hosszú távon viszont ez teljesen reális cél lehet. A tavaly megrendezett börze résztvevői közül többeknek, például Harcsa Veronikának, a Dés András Triónak, Oláh Szabolcsnak, a Transform Quintetnek már szépen megindult a karrierje - ebben talán a Jazz Showcase-nek is szerepe lehetett.
Nem csak koncertek kaptak helyet a kínálatban - szakmai panelbeszélgetéseken is részt vehettek a meghívott vendégek és az együttesek. Az idei eszmecserén azt boncolgatták, hogyan tud megjelenni a nemzeti identitás a dzsesszben. A tapasztalat szerint az amerikai sztenderdek jó alapok ugyan, de a bevált darabok önmagukban már kevésnek bizonyulnak az érvényesüléshez. Mindenki az egyéni hangját keresi, amihez sokszor remek adalék a nemzeti karakter.
- Egyelőre nehéz lemérni, ki mit profitálhat a börzéből - én azt szeretem a leginkább, hogy az ilyen alkalmakkor meghallgathatjuk egymást - véli Subicz Gábor dzsessztrombitás, az SG5 vezetője. Mindenesetre sok pozitív viszszajelzést kaptak a péntek délutáni koncert nyomán. És hogy hogyan nyilvánul meg a magyar dzsesszben, konkrétan az SG5 zenéjében a magyar identitás? Subicz szerint a dzsessz attól dzsessz, hogy a színpadon, az előadás közben egyfajta, a környezetre adott reflexió érezhető.
- Hogy épp mi a helyzet, mi újság van, ez tükröződik a zenében, hiszen a műfaj sajátossága az improvizáció. Számít, hogy éppen péntek este van, éppen a MüPában, éppen Magyarországon vagyunk. Ez mind befolyásolja, hogyan és mit játszunk - mondja Subicz Gábor, majd hozzáteszi: tudatosan nem irányítható, hogyan jön át a zenéjükön a magyarság mint olyan. Hatással van rá a magyar komolyzene, a magyar könnyűzene, a népzene, a dzsessz - de direkt módon nem építi bele a magyar fenomént a kompozícióiba.
A riporter péntek délután, az SG5 - zömmel saját darabokból álló - koncertje közben valóban nem mindig tudta eldönteni, mit hall éppen: breakbeatet, jazzhopot, esetleg iszonyúan behúzó rajzfilmgrooveokat, netán féktelen dzsessz-punkkal van-e dolga. A sodró lendületű háromnegyed órára kontrasztos válasz volt Binder Károly esti nagykoncertje.
- Kár, hogy az előadások után nem lehet még egy kis időt eltölteni a teremben, már csak hogy az ember fel tudja dolgozni a hatást, amely alá kerül - mondta a gyönyörű, kék sapkás lány, aki mellettem ült a MüPá-ban péntek este. És hát tényleg: a ruhatár felé való sodródásban, pohárcsilingelés közepette valóban nem egyszerű feladat számot vetni ezzel a két órával, Binder egyszerre kőkemény, szívszorító, fájdalmas, szomorú, játékos - és kétségkívül virtuóz szóló zongorakoncertjével. Hogy akkor ez most mi volt tulajdonképpen, hogyan kerültünk egy ilyen légszomjképző hullám kellős közepébe, mikor mi csak dzsesszülgetni ültünk be a MüPa Fesztiválszínházába?
Még a villamosmegállóban is a csend volt az úr.
