Bizonyosan Rotterdamban tervezik az új budapesti Városházát

A tervező budapesti irodájának bezárása és jelentős köztartozása ellenére sem keres új építészirodát a Fővárosi Önkormányzat.

Nem keres új építészirodát a Városháza Fórum terveinek elkészítésére a Fővárosi Önkormányzat annak ellenére sem, hogy a tervpályázaton győztes Erick van Egeraat Associated Architects (EEA) időközben fölszámolta budapesti irodáját.

Az egykori Károly körúti bazársor helyén felépülő új városközpont fejlesztésére tavaly áprilisban írtak ki építészeti tervpályázatot. A kétfordulós eljárásra 18 pályaművet nyújtottak be, amelyek közül a rotterdami székhelyű, de a magyar fővárosban is irodát működtető EEA építészeti elképzeléseit tartotta a legjobbnak a zsűri, mondván, Budapestnek szüksége van szimbolikus épületekre.

A Fővárosi Önkormányzat így hirdetmény nélküli, tárgyalásos közbeszerzési eljárás keretében kezdte meg a tárgyalásokat a tervezői szerződés előkészítésére. A folyamatot az EEA budapesti irodájának időközbeni bezárása sem akasztotta meg. A rotterdami cégközpont a hírek szerint jelentős adó- és bértartozás mellett mondott fel magyar alkalmazottainak, akik emiatt pert indítottak.

- A cég átszervezését több mint egy éve megkezdtük. Az EEA szakmai szolgáltatásainak fejlesztése érdekében a tervezési, illetve mérnöki munkát partnercégük, az EMEM veszi át. Ez azonban nem jelenti a magyarországi tevékenység felszámolását - reflektált a hírekre lapunknak a cég vezetője, Erick van Egeraat, hozzáfűzve: a budapesti Városháza-projektre továbbra is figyelnek.

A Fővárosi Közgyűlés tavaly 500 millió forintot szavazott meg a tervező díjazására, ám a pontos összeg a jelenleg folyó tárgyalások eredményeként alakul ki.

A Fővárosi Önkormányzatot - úgy tűnik - az EEA-nak dolgozó hazai szakági tervezők bojkottjáról szóló hírek sem zavarják. - Az EEA nem egy erre a feladatra verbuvált projektcég. A kiemelkedő forgalmú nemzetközi építésziroda hatalmas tapasztalattal bír az ilyen tervezői feladatok lebonyolításában. Több kontinensen is dolgoztak már anélkül, hogy irodákat nyitottak volna a helyszínen - mondja Kovács Mátyás, Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes szóvivője.

A fővárosi döntéshozók mozgástere mindenesetre jogilag is erősen korlátozott. A győztes pályaművet ugyanis a rotterdami cégközpont nyújtotta be, Erick van Egeraatot jelölve meg vezető tervezőnek. Egy új pályázat kiírása hosszú pereskedésbe torkollhatna.

A főváros egyébként a fejlesztést közpénz felhasználása nélkül, a köz- és a magánszféra együttműködésén alapuló PPP-konstrukcióban kívánja megvalósítani. Az ingatlanok fővárosi tulajdonban maradnak, a beruházó a fejlesztés fejében hosszú távú használati jogot nyer az épületegyüttes felett. Ha a tervezői szerződést márciusban megkötik, az építkezés 2011-ben elkezdődhet.

Az Egeraat-féle látványterv
Az Egeraat-féle látványterv
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.