A játékember
Lukács Tibor szerteágazó tapasztalatai ellenére nem tartja magát XXI. századi polihisztornak, s azt is inkább mások megítélésére bízza, kreatív-e. Annyit viszont készséggel elismer, hogy nem könnyítette meg magának az indulást:
- Már fiatalon is rengeteg mindenbe kóstoltam bele, nagyon nehéz volt orientálódnom. Legelőször a Kertészeti Egyetemre jelentkeztem, mert szerettem volna táj- és kerttervező lenni, aztán foglalkoztatott a borászszakma, a jogi, az állatorvosi, s az orvosi pálya is. Végül inkább a Színművészetit céloztam meg, ahova fel is vettek elsőre, egy évfolyamra Für Anikóval, Hegyi Barbarával, Kautzky Armanddal, majd annak rendje és módja szerint ki is tették a szűrömet másfél év után.
Saját bevallása szerint mindez nem érte váratlanul: öntörvényűsége már máskor is bajba sodorta. A Pannonhalmán, a bencés gimnáziumban eltöltött időszakra meghatározó élményként tekint, falusi gyerekként ott döbbent rá először, hogy létezik színház, komolyzene és kultúra. Mindemellett ott is megváltak tőle az érettségi évében, a gimnáziumot Újpesten fejezte be. A következő állomás a katonaság volt, ahonnan elsőként szökött meg. A színházzal való kényszerű szakítást viszont nehezen emésztette meg:
- Nagyon nem találtam a helyem. A színház máig is élő szerelem a részemről, a színpadtól nem lehet ilyen könnyen búcsút venni. Így egy év kényszerpihenő után bekéredzkedtem a Madách Színházba, ahol kisebb szerepeket kaptam. A bajom igazából egy volt a színházzal - meg nekik is velem: rengeteget késtem. Előfordult például, hogy vacsoráztam odahaza, és fél hétkor csörgött a telefon, hogy Lukács úr, ugyan merre van. Már elhangzott a harmadik figyelmeztetés, mikor beértem a darabkezdésre, érthető, hogy a színház titkára nem kedvelt annyira.
Bár van, hogy még ma is hívják egy-egy szerepre, hamar választania kellett a színházi fellépések és a megélhetés között. A döntést egy, a rendszerváltozás tájékán újult erővel szárba szökkent iparág könynyítette meg: rájött, hogy a szovjet hadsereg kellékeit szuvenírként igen nagy számban viszik a külföldi turisták.
- Arra gondoltam, hogy inkább helybe vinném a turistáknak a holmit. Így kezdődött a csempészkarrierem. Olaszországban kiderült, hogy megőrülnek az olaszok a szovjet karóráért, így Bologna és Verona utcáin több ezer darabot adtam el. Amikor egy hétvégén többet kerestem, mint a színház igazgatója egész hónapban, akkor mindkettőnk megelégedésére inkább a pénzkeresetet választottam.
Bár bőven kijutott neki a zsiványélet vadromantikájából, így például azon kevés csempész közé tartozott, akit az olasz fináncok egyszer meg is ajándékoztak, de tisztában volt a folyamatos újrakezdés veszélyeivel:
- Nagyon sokat estem már pofára. Mégis mindig sikerült újra kezdeni. Kilenc életem van, csak nem tudom, hogy eddig mennyit használtam el ebből.
Teljesen új életet jelentett a fajátékok világa is:
- Az egész úgy kezdődött, hogy botcsinálta módon elkezdtem galériákat gyártani, és beleszerettem a fába. Kezdetben persze fogalmam sem volt róla, hogy milyen fából egyáltalán mit lehet készíteni, de szép lassan eltanultam a szakmát az ácsoktól. Először még közös vállalkozásban működtünk, majd a társamat kivásároltam, s azóta egyedül viszem a cégem. Amikor a Színművészeti után nekifutottam az Iparművészeti Egyetemnek, azt mondták, hogy nem tudok rajzolni. Azóta játéktervezőként több mint ötszáz grafikát tettem le az asztalra, ami alapján igényes és kelendő termékek születtek, s kiderült, hogy menni fog ez nekem. És 1991 óta megy is. Olyannyira, hogy kénytelen-kelletlen már többször kellett sikeres szerzői jogi pert indítanom a másolóim ellen.
Lukács Tibor a Fauna Műhely megalapítójaként, játékkészítőként olyan konstruktív játékok és természetes fa lakberendezési kiegészítők mellett kötelezte el magát, melyek teljes mértékben kézműves technológiával készülnek, környezetbarát, toxikus anyagot nem tartalmazó festék felhasználásával, s melyekkel játszva lehet tanulni. A klasszikus állatfigurák mellett a Fauna termékek között megtalálhatók tematikus sorozatok is: játékok különböző égövek fáiról-madarairól, tologatós játékok, melyek egyes állatok mozgását imitálják, vagy éppen az írás-olvasást segítő betűsorozat, amely már elkészült spanyol, portugál, francia, német, holland, dán, svéd, héber, japán írásjelekre is.
A Fauna Műhely az eltelt tizenhét év alatt a nemzetközi játékország egy kicsi, de tekintélyes szeletét hódította meg: játékai jelen vannak Japánban, Hollandiában, Németországban, az Egyesült Királyságban, Finnországban, Lettországban, Görögországban, Ausztráliában, Olaszországban, Törökországban, Franciaországban s Csehországban.
A külföldi térhódítás persze áldozatokkal jár: egyaránt jelen kell lenni egyszerű utcai kirakodóvásárokon, s nívós szakmai világvásárokon. Előfordult, hogy útban egy amszterdami utcai rendezvényre, a kocsiban rajzolta meg a soron következő játékokat, Németországban szkennelte be a terveket, hogy elküldje székely kollégáinak az erdélyi Barótra, hogy aztán egy harmadik országból felügyelje a játékok készítését. Egyszerre céget irányítani, tervezni, tárgyalni, s folyamatosan úton lenni megterhelő, de Lukács Tibor, több mint hét tenger vándora, bohém öniróniával vallja be: ez a cigányélet jórészt kedvére van, s ha egy hétköznapi cégnek dolgozna grafikusként, gyakorlatilag már rég kirúgta volna saját magát.
Nemzetközi sikerei mellett a Fauna Kft. 2001-ben a Magyar Termék Nagydíj elismerő oklevelében is részesült, de Lukács Tibor mást tart számon büszkeségeként:
- Nagy dolognak tartom, hogy a Természettudományi Múzeum didaktikai eszközként alkalmazza a Fauna játékokat, de bármiféle szakmai vállon veregetésnél jobban esik, ha a szülők és gyerekek egyaránt örömet találnak a játékaimban - ezért is szeretek személyesen ott lenni a vásárokon s a kiállításokon.
Bár úgy látja, hogy még rengeteg kihívás várja a fával való alkotásban, s közelebbi tervei között szerepel fa gyerekbútorok elkészítése, de biztos benne, hogy a játékkészítésnél végleg lehorgonyzott:
- Ebben eléggé konzekvensnek sikerült maradnom, és azt hiszem, most már megállapodok ennél.
Nem véletlen: leginkább kaméleonnak tekinti önmagát. Hiszen egyszerre életművész, csibészes sármú nagymesélő, lelkes sztorizó, kiugrott színész, precíz rajzoló, s mindezt a játékok területén tudja leginkább összhangba hozni.
- Mindannyiunkban van egy nagy gyerek, csak az a különbség, hogy ki mennyire rejti el magában. Én, azt hiszem, hogy kevésbé, talán ezért érzem magam ennyire otthon a játékok világában.
