Gyarapodik a száma azoknak a vállalkozásoknak, melyek új megoldásokat keresnek a tradicionális értékek megőrzésére. Ha eddig az volt a kérdés, hogyan lehet fenntartani egy közösség szokásrendszerét - ha az egy mára megváltozott életmódhoz kapcsolódott -, ma inkább ezt kérdezzük: hogyan lehet hasznosítani. A hagyományőrzés fogalma átértékelődőben van. Svédországban már bevált az Európai Unió Egész életen át tartó tanulás programjának keretében indult INEXTEX elnevezésű képzéssorozat, melynek során a hagyományos termékek gyarapítása helyett, a már meglévő múzeumi anyagot kívánják hasznosítani a divat, valamint a lakáskultúra területén. A programhoz most partnerként csatlakoztak az erdélyi Hargita, az észtországi Muhu és a magyarországi Somogy megye önkormányzatai és múzeumai. A helyi textilörökség feldolgozása után, a program következő szakaszában a magyarországi és a székelyföldi hallgatók egymás mintakincséből merítenek ihletet, s ugyanezt teszik svéd és észt kollégáik is. Az alkotásokat regionális bemutatókon ismerheti meg a közönség, szeptemberben pedig kiállítást szerveznek Kaposváron.

Somogy megyében tizenöt fős alkotói gárda igyekszik korszerűsíteni a Rippl-Rónai Múzeum textilgyűjteményéből kiválasztott reprezentatív darabokat, így a XIX. századi szedettes technikával szőtt lakástextileket, viseleteket vagy a karádi lyukhímzés emlékeit. A tízalkalmas felnőttképzési programban a résztvevő amatőr kézművesek a meghívott szakemberek segítségével dolgozzák fel a népi motívumokat és alkalmazzák a technikákat. Ahhoz, hogy valóban vissza tudják adni a kor hangulatát, jól kell ismerniük a tiszta forrást, csak ezután következhet az újratervezés - mondja Csapó Angéla népi iparművész.

A lényeg, hogy a kész termékben megmutatkozzon, hogyan tud a régi mintakincs maivá válni. Orosz Adél nemezkészítő például a férfiingek 1860-1890-es években Karádon, Törökkoppányban vagy Buzsákon elterjedt díszítési módját, a lyukvarrást és fehérhímzést fogja nemezre álmodni.

Minden alkotó más-más témát jár körül. Akadnak, akik bizonyos típusú lakástextíliák vagy használati tárgyak megújításával foglalkoznak. Így kerülhetnek a fürdőszobai termékekre a tulipános, pacalos vagy szilvamagos hímzésmotívumok. Az életmódváltozásnak áldozatul esett darabokból is átmentik, ami szép és időtálló. Ekképp használják fel a rétesnyújtó abroszok csíkmintáit illatzsákok dekorálására, a mára szintén funkcióját vesztett vékaruha díszítőelemei pedig női ruhán jelennek meg. A régi minták tehát olyan új, olcsón előállítható hordozókon tűnnek fel újra, melyek illeszkednek a mai hétköznapok igényeihez.

Kérdéses persze, hogy egy ilyen vállalkozás valóban meg tudja-e tartani az egyensúlyt régi és új között, illetve kulturális emlékeink ezáltal mennyire lesznek alárendelve a kereskedelmi szempontoknak. Az viszont biztosnak látszik, hogy a tradicionálishoz görcsösen ragaszkodók helyett azok a vállalkozások, melyek figyelembe veszik a piac és a divat elvárásait, a jövőben elterjedtebbek, hatékonyabbak lesznek.

Új tárgyak készülnek a tradicionális technikákkal