Ötcsillagos fesztiválok

Október óta regisztrálhatnak a fesztiválok az öt hazai fesztiválszövetség által létrehozott fesztivalregisztracio.hu honlapon. Valószínűleg az eddigi 320 jelentkező is abban bízik, hogy a regisztráció és az utána elkészülő minősítés lehet az átláthatóbb fesztiválfinanszírozás alapja.

Magyarországon elképesztően sok, több mint 3000 fesztivált vagy fesztiválnak nevezett eseményt rendeznek évente. Céljaik, minőségük és jelentőségük igen változatos képet mutat. Sokan látják úgy, hogy átláthatóbbá kéne tenni a magyar fesztiválkörképet, hogy az állami pénzek a megfelelő helyre kerülhessenek. Kiváltképp, hogy a gombamód szaporodó rendezvények minden évben kevesebb támogatáson kénytelenek osztozni. Nem biztos például, hogy a lakodalmasrock-koncertet felvonultató falunap ugyananynyit érdemel, mint az amatőr művészi produkciókat meghirdető társa.

A szakma évek óta forszírozta egy egységes minősítési rendszer kidolgozását, melyre 2008-ban végül is megkapták a felkérést a kulturális tárcától. A különböző szervezetek egy közös bizottságot hoztak létre, mely a regisztrációt és a minősítést hajtja majd végre. A testület elnöke Márta István lett.

- Azt hiszem, már az is nagy dolog, hogy sikerült összehozni a részben ellenérdekelt feleket, és meg tudtunk egyezni. Jelenleg a regisztrációs fázisban vagyunk: ki, mit, mennyiből és hol csinál. Ennek feltétele, hogy az adott fesztivál tagja legyen valamelyik szakmai szervezetnek, így jobban behatárolható, hogy ki milyen műfajt képvisel. Eddig 320 érdeklődővel számolhatunk, ennek nagyjából fele töltötte ki az internetes ívet. Ezeknek eddig a felét tudtuk feldolgozni - meséli Márta István.

- Már a regisztrációnak is van gyakorlati jelentősége, hiszen 2008-ban annak a pályázatnak az elbírálásánál, amelyet a Nemzeti Kulturális Alap az úgynevezett kiemelt nagyrendezvények támogatására írt ki, előnyt élveztek a már regisztrált fesztiválok. Annak is örültünk, hogy figyelembe vették a kéréseinket, és a 2009-es eseményekre vonatkozó pályázatot időben kiírták és már el is bírálták - válaszolt arra vonatkozó kérdésünkre Márta István, hogy mennyire veszik komolyan a szövetség munkáját a döntéshozók. - A minősítést 2009 elején kezdjük meg; mivel ez egy új kezdeményezés, sok mindenen kell még változtatnunk. Például legközelebb arra is rá fogunk kérdezni, hogy a fesztiválok hány embernek adnak munkát. Mi most 2010-re dolgozunk, addigra várjuk azt, hogy a minősítés eredménye fontos szemponttá váljék az állami támogatások elosztásánál.

A bizottság a fesztiválokat négy csoportba osztotta: megkülönböztetnek művészeti-kulturális, amatőr művészeti, gasztronómiai és egyéb - például környezetvédelmi - fesztiválokat. Erre azért volt szükség, mert ezeket külön-külön minősítési rendszerben fogják majd értékelni és díjazni. Mind a 28 fesztiváltípust viszont nehézkes lett volna külön csoportként kezelni.

- Szeretnénk azt is elérni, hogy a támogatások odaítélésének ideje lecsökkenjen, hisz jelen pillanatban például egy regionális turisztikai pályázat által megtett út lepipálja Franz Kafka K.-jának megpróbáltatásait. Amellett, hogy a már elbírált nagyfesztiválokra szánt pénz - 700 millió forint - és a kiemelt rendezvényekre, például a tavaszi fesztiválra fordított összeg nem fog csökkenni, az idén körülbelül 50 százalékkal kevesebb pénzt kapnak a fesztiválok. Ez főleg azokat érinti, akik lemaradtak a nagyfesztivál-támogatásról, azaz a nagyobb és közepes fesztiválokról van szó. Ők ugyanis eddig a regionális pályázatokra számíthattak, melyek 900 milliós összege 2009-ben megszűnik. Ez azért furcsa, mert ez az év a kulturális turizmus éve lesz, és ebben állítólag kiemelt szerepet kapnak a fesztiválok.

Az idén körülbelül feleannyi pénzen osztozhatnak a fesztiválok, mint tavaly
Az idén körülbelül feleannyi pénzen osztozhatnak a fesztiválok, mint tavaly
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.