Amikor tehát Fábry Sándor mindezt felidézte, közönsége nevethetett ugyan a poénon, de mi éppen ezért ne ezen a csapásirányon induljunk el.

A show-mesternek abban viszont igaza volt, hogy Nyíregyházán láthattak már sok építkezést, de ekkora gödröt még soha. És tegyük hozzá rögtön: a város közepén. A Vay Ádám körút és a belvárosi Dózsa György utca kereszteződésében a megyei művelődési központ meghosszabbításaként nemcsak rögtön két tér szűnt meg (nem valóságos tér persze, hanem két hosszúkás placc, leginkább tehát csak a parkolót kereső autósok számára), de az átmenő forgalom is. Az induló koncepcióban még Városkapu lett volna az új pláza neve, két tömbje között üveghíddal, alatta pedig a megtartott autós forgalommal. Aztán változott a koncepció, a név és vele a píárduma is: ez már szinte nem is pláza, mert annál nagyobb lesz, igényes, tartósabb anyagokból, és nemcsak forgalmat, hanem igazi, modern belvárost is teremt ide.

Na de mit látunk? Egy hatalmas, hosszan elnyúló, kétszárnyas kőszarkofágot, amely, ha úgy tetszik, a körút felől határozott falat húz a sétálóbelváros és a közúti forgalom közé, de leginkább mégiscsak két ablaktalan és szinte tagolatlan konténertömb, hideg kőborítással. Márványborítású konténerekkel a konténerépítészet ellen. A háromszintes, összekötő üveghídnak kellene ezt könnyedségével ellensúlyoznia, de reménytelen feladat. Az ehhez hasonló bevásárlóközpontok örök építészeti problémája az ugyanis, hogy a vásárlókat elvarázsoló belviláguk miatt befelé fordulnak, a belső, mesterséges fények felé néző boltok és a még több raktér szinte kikövetelik maguknak ezt az ablaktalan dobozformát - nem véletlenül kerülnek az ilyen kereskedelmi központok normális esetben a városok külső, ipari, bevásárlóövezetébe.

Azonban a Korzó is a város centrumába került, meglehetősen heterogén építészeti környezetbe ugyan, de azért nem kevés szimbolikával. Évekkel ezelőtt induló terveit még a város nagy építésze, a Kossuth-díjas Bán Ferenc nevével próbálták fényezni, miközben a pláza gigatömbje gyakorlatilag agyonnyomja és egyben végérvényesen le is "váltja" Bán híres-hírhedt (és szomorúan lepusztult) megyei művelődési központját, eljelentékteleníti továbbá a másik oldalon Balázs Tibor építészetileg szintén jelentős Kodály-iskoláját.

A mai idők csereügylete: a város közösségi célok finanszírozása ellenében közösségi területeket enged át a magántőkének, a Korzó beruházói a helyfoglalásért cserébe vállalták, hogy új sétálóutcával, szökőkúttal "ajándékozzák meg" a várost. Csakhogy a végeredmény oldaláról nézve mégsem azt érzem, hogy Nyíregyháza bonyolultan finomszövésű és sokfunkciós belvárosa domesztikálta volna a közepébe potytyantott kereskedelmi vállalkozást, hanem fordítva. Mintha inkább annak technokrata, nejlonszatyros modernizmusa terült volna tovább a felújított részekre, mint egy sterilizált, horgolt terítő. Szimpatikus, jól hangzó szorgalmi feladat volt az új sétálóutca, de valóban beledolgozott funkciók, igazi lélek nélkül, egyelőre úgy tűnik, mint egy acélkonzolos bejárati dísz, mint egy sorminta. Idővel talán ezt is kitölti majd az élet, de ma még tisztán a vákuumot érezni itt, valaminek a hiányát, amit észrevétlenül kiszívtak innen, és anélkül, hogy ezt direkt akarta volna bárki is, bevitték a pláza mozgólépcsői közé.

Márványborítású konténerekkel a konténerépítészet ellen